Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Domoszlai Katalin képe
Csak arra
2010. október 10. vasárnap, 7:15 | Domoszlai Katalin   Előzmény

a részre reagálnék, hogy mit jelent a hazugságokkal úgymond "megkímélni" a másik felet.

Fölébe helyezkedsz, ha úgy állsz hozzá, ó szegény vigyázzunk rá, mert túlterhelt, vagy mindjárt összeomlik.
Ezzel ki is zárod annak a lehetőségét, hogy meg kellene keresni a túlterheltség vagy az összeomlás eredeti okát.

Az igazság növelése az életünkben azért fontos, mert aki másnak hazudik, az önmagának is hazudik. Tudatosság fejlesztése őszinteség nélkül nem lehetséges. Ahhoz, hogy elérjük azt a szintet, hogy telepátiával kommunikáljunk, meg kell tanulni elviselni magunkat a teljes igazság fényében látni. Nincs egós rózsaszín köd a másik megítélésével kapcsolatban sem. A 3. szemes látás képességével születünk le, viszont életeket töltünk el azzal, hogy megtanuljuk befogadni, feldolgozni, helyére tenni a velünk történő dolgokat, sokszor még az is csak gyülemlik, amit a normál két szemünkkel látunk és dugnánk a fejünket struccként a homokba.