Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Kitartás!
2009. március 22. vasárnap, 16:41 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kedves BÁgi!

Nemrég még én is ezzel a gondolattal kűzdöttem! Sajnos gyermekkorom igen nagy része telt el azzal, hogy - nem akarom megnevezni, melyik egyházhoz tartozóan - vasárnaponként, és kötelezően még egy hétköznapi alkalommal, illetve hittanórákon Istenről (is) tanultam. Tanítottak. Egy ideig nagyon felemelő volt, sőt még hitoktató is szerettem volna lenni, olyannyira hittem az egészben. Legfőként a Biblia varázsolt el gyermekként. Aztán... eltávolodtam az egész ideológiától, ahogy már nem volt kötelező a templomba és hittanórára járás. Hogy miért is távolodtam el, azt most nem fejteném ki.
Csak azért írtam, le, mert köze van ahhoz, hogy Istent, a róla való fogalmamat, az határozta meg, amit akkor tanítottak nekem. Ám miután a hátam mögött hagytam az egészet, már nem tudtam azonosulni Isten fogalmával, létezésének tudatával sem, mert számomra egy volt azzal az fogalommal, amit ott tanítottak nekem. Így elhitettem magammal, hogy ateista vagyok. (Egyébként sosem tudtam azzá válni)
A változások, amik velem történtek a közelmúltban, újra ráterelték a figyelem, és nehéz volt Őt (bennem) felismerni, mert amit gondoltam róla az még mindig a régi volt, az amit már sikeresen kizártam a lehetőségek közül.
Lehet, hogy Neked is ez a problémád, hogy rossz ideológiával társul(t). Attól az Istentől, akit ott ismertem meg, én mindig féltem, szinte rettegésben tartott (hangsúlyozom: a gyermek-és serdülőkorról van szó).
S, válaszolok is rögtön a kérdésedre, hiszen most ez zakatolhat benned: Jó, de mégis hogyan sikerült felismerni, megtalálni? Az útkeresés, a befelé fordulás, vagy ha tetszik az önismereti törekvéseim során tisztázódott bennem minden.
Remélem segíthettem.... Üdvözlettel: Egy zöldfülű útkereső