Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Ki mit vet azt arat
2010. augusztus 17. kedd, 20:19 | Nagy Edit2   Előzmény

Kedves Karmatörlő!

Először is értelek, értem a felháborodásodat, de egy részről félre értettél engem, a másik részét meg úgy látszik nem tudtam megértetni, hogy mire gondoltam, harmadrészt meg úgy érzem hárítod magadtól a felelősséget az életben bekövetkezett dolgokért.

1.Úgy gondolom, hogy ha indulatból írnék valamit, akkor azt előtte alaposan megvizsgálnám, hogy vajon miért tudott ekkora indulatot, ekkora érzelmet megmozgatni magamban valami.
Mert tegyük fel, teljes mértékben igazad van. Jól látod, tudod, érted és érzed a dolgokat. Ebben az esetben semmilyen indulatot nem váltana ki belőled az írásom, esetleg elmosolyodnál a tudatlanságomon.

2. A pénz értékmérő funkciója egy közgazdasági fogalom. Tehát az emberre, mint értékre értelmezhetetlen. Hacsak nem a rabszolga tartó társadalomra gondolunk, viszont ott sem a humán értéket mérték vele, hanem tárgyként kezelték, a használati értékét nézték az adott rabszolgának. Mennyit tud dolgozni stb.
Hogy kik és miért vezették be ezt a fogalmat az emberekre azt most nem fejteném ki.

3. Én nem azt mondtam, hogy az ember értéke abban fejeződik ki, hogy mennyi pénze van. Hanem azt, ha nincs elég pénze, akkor annak oka van. Mint mindennek ebben a világban oka van.
Én eddig azt tapasztaltam, hogyha valami nem jól működött (működik) az életemben, annak igazán egyetlen egy oka van, egyetlen egy valaki tehet róla, és az én vagyok. Nem a szüleim, a szomszéd, a politikusok, a rossz gyerekkor, a válság hanem csakis én.
Persze mondhatjuk azt is, hogy akinek jól megy valami az életében az szerencsés. És mi a szerencse? És mi alapján osztogatják? És ki osztogatja? És miért?

És miért van az, ha én fejlődök egy képességemben akkor "jobbá" válik az életem? Talán a politikusoknak köszönhetem, hogy javult a kapcsolatom a volt férjemmel? Vagy a szomszédnak, hogy egyre jobban beleérzek a gyerekeimbe és egyre nagyobb egységben vagyok velük?

Én is voltam munka nélküli. A cég 90%-át elküldték. A válság kellős közepe volt. MIndenki sipítozott körülöttem, hogy most lehetetlen munkát találni. Nekem lett, és másnak is. Volt akinek nem. Véletlen? NEM. Tudtam mit kell tennem ahhoz, hogy munkám legyen. A munkakeresésem kezdetétől 6 héten belül már alkalmazásban álltam egy céggel. Én tudom, hogy nem véletlen, mert tudom, hogy mit tettem érte.

És sajnos van ami még gyatrán működik az életemben. Vagyis pont úgy működik, amennyit tudok róla, és amennyit teszek (nem teszek) érte.

Empátiás érzékem nekem is van. Valamilyen szinten érzem milyen rossz azoknak az embereknek akik éheznek stb. De nem véletlen. És ha még "értékesebb" ember lennék, segítenék rajtuk. De egyenlőre a saját kakijaimmal vagyok elfoglalva. Lehet baj, de ez van.

És én nem azt mondtam, harácsolni kell, csak a pénz számít. Tudom sokan becstelenül stb. módon jutottak sok pénzhez. De ez is egyfajta képesség. Mert én ezt nem tudnám csinálni. És nem az a baj, hogy nem teszem, hanem ha valamiért kéne, akkor sem tudnám.

Mi rosszat látsz abban, hogyha elkerülök egy lakatlan szigetre, és olyan híjján vagyok a kézügyességnek, hogy nem tudok egy házat összeeszkábálni és megfagyok. Vagy nem tudok halászni és éhen halok.
Ki tehet róla? A hajós kapitány? Csakis én. Ha így lenne, akkor nem lennék elég életképes, hogyha hamarabb meghalnék, mintahogy elsajátítanám ezen képességeket egy alapszinten. Ha igazán élni akarnék megtanulnám igen hamar.

Nem azt mondom, hogy pusztuljon a férgese, a gyenge, hanem azt,hogy tanulni kell, fejlődni, felelősséget vállalni magunkért. És ha mindez kevés, akkor az a sorsom, és elfogadom, de ÉN mindent megtettem Magamért . Az utolsó lépés úgyis mindig ISTENÉ.

:)