Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Megbocsájtani
2009. március 17. kedd, 15:52 | csaesz   Előzmény

Az én apámnak a szülei árvaházban ismerkedtek meg. Anyám szülei folytonosan ölték egymást, nem kifejezetten a gyerekeikkel voltak elfoglalva. Egyik szülőm sem volt túlzottan szeretve, nem is tanulták meg, hogyan kell azt csinálni. Csak azt tudták továbbadni, amit ők is kaptak. Talán anyám próbált egy kicsivel többet... megvolt benne a jószándék, érzem én. Sokáig haragudtam. Majd rájöttem, hogy hálás lehetek nekik sok mindenért. Lelkem fejlesztésében hamar a saját lábamra kellett állnom, ha nem akartam elsüllyedni az ingoványban. Tőlük nem kaphattam többet, mint amit tudtak adni, kénytelen voltam hát saját magamnak megadni a hiányzó részt. Most már tudom, hogy ha egy szerető családban nőttem volna föl, lehet ma nem tartanék itt. Így sokkal több a meló magamon, de legalább megvan a szándék a feljebb jutásra. Nehezített pályáról indultam, de talán így magasabbra jutok a lélekfejlődés útján. Amikor legelőször hallottam arról, hogy a lélek még "angyalka formájában" saját maga dönti el, hogy melyik családba születik bele, azt gondoltam, hogy ez biztosan nem igaz. Hogy ennyire őrült nem lehettem, hogy direkt ezt a családot válasszam magamnak... Most már kapizsgálom a döntésem okát, és elfogadom a szüleimet olyannak, amilyenek. Hálás vagyok nekik azért, hogy lehetőséget adtak az életre. Azt gondolom, hogy egy bizonyos kor után már senki nem takarózhat azzal, hogy neki sanyarú gyermekkora volt... Kénytelenek vagyunk felvállalni a felelősséget saját magunkért, mert csak tőlünk függ, hogy milyen lesz az életünk. És még arra jöttem rá, hogy ha haragudnék rájuk, magamnak ártanék vele.
Már csak magam miatt is megéri megbocsájtani..:)