Egy évtizeddel ezelőtt, amikor még Veszprém és a Balaton között laktunk, eljártunk egy ismerősünkhöz mozgásórákra. Kati balettot is oktatott, ezért a terem egyik fala végig tükör volt.
Ahogy megérkeztünk, szinte rögtön átmentem gyerekbe és élveztem, hogy mindenütt magamat látom. Az egy órás foglalkozás végén volt egy gyakorlat, amiben a tükörrel szembe kellett ülnünk és mozdulatlanul Önmagunkat néznünk.
Izgalmasnak ígérkezett, ezért teljes összpontosítással kezdtem neki!
Olyan 15 perc után, kezdtem azt érezni, hogy a tükörképem nem csak egy tükröződés a fémfelületen, hanem kezd személyessé válni, mintha fokozatosan életre kelne! Nem nézett, nem mozdult másként mint én, mégis egyre inkább azt éreztem, hogy a tükör már nem csak visszatükrözi ezt a világot, hanem egy másik világot látok benne, egy kapu az odaátra.
Pár perc után úgy éreztem, hogy az itt levő testemből kezd kiszállni az élet, a személyiségem, vagy valami, ami én vagyok, és átáramlik a tükörképembe, azt feltöltve élettel. Folyamatosan fogyni éreztem magam, Őt pedig egyre csak növekedni, életre kelni!
Ettől nagyon megijedtem és arra gondoltam, hogy ha hagyom tovább menni ezt a folyamatot, akkor én itt meghalok, Ő pedig egyszerűen feláll és kisétál a tükörben látható teremből és végleg elviszi a lelkemet a saját világába.
Kicsit mintha még a kárörömöt is éreztem-láttam volna az arcán, de ez persze bőven lehetett az én kivetítésem!
Talán az utolsó pillanat volt ahhoz, hogy összeszedjem a maradék energiámat és elkezdjem visszaszívni magamat, a valóságomat az itt levő testembe. Jó pár percig is eltartott a lélekmentő gyakorlat, harcolt a tükörképem is a saját létéért, de végül sikerült mindent visszavennem!
Akkor felpattantam és kiszaladtam az udvarra.
Évekig nem mertem, nem tudtam tükörbe nézni 1-2 másodpercnél tovább, mert láttam, hogy Ő megint ott van és követeli Tőlem a saját létét, Ő akar élni helyettem!
Ma már nagyon ritkán jut eszembe ez a történet, de talán csak azért, mert emiatt szinte teljesen leszoktam a tükör használatáról.
Minden megváltozott.
A tükrök kapuk lettek, amin félek bemenni.
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!
Egy évtizeddel ezelőtt, amikor még Veszprém és a Balaton között laktunk, eljártunk egy ismerősünkhöz mozgásórákra. Kati balettot is oktatott, ezért a terem egyik fala végig tükör volt.
Ahogy megérkeztünk, szinte rögtön átmentem gyerekbe és élveztem, hogy mindenütt magamat látom. Az egy órás foglalkozás végén volt egy gyakorlat, amiben a tükörrel szembe kellett ülnünk és mozdulatlanul Önmagunkat néznünk.
Izgalmasnak ígérkezett, ezért teljes összpontosítással kezdtem neki!
Olyan 15 perc után, kezdtem azt érezni, hogy a tükörképem nem csak egy tükröződés a fémfelületen, hanem kezd személyessé válni, mintha fokozatosan életre kelne! Nem nézett, nem mozdult másként mint én, mégis egyre inkább azt éreztem, hogy a tükör már nem csak visszatükrözi ezt a világot, hanem egy másik világot látok benne, egy kapu az odaátra.
Pár perc után úgy éreztem, hogy az itt levő testemből kezd kiszállni az élet, a személyiségem, vagy valami, ami én vagyok, és átáramlik a tükörképembe, azt feltöltve élettel. Folyamatosan fogyni éreztem magam, Őt pedig egyre csak növekedni, életre kelni!
Ettől nagyon megijedtem és arra gondoltam, hogy ha hagyom tovább menni ezt a folyamatot, akkor én itt meghalok, Ő pedig egyszerűen feláll és kisétál a tükörben látható teremből és végleg elviszi a lelkemet a saját világába.
Kicsit mintha még a kárörömöt is éreztem-láttam volna az arcán, de ez persze bőven lehetett az én kivetítésem!
Talán az utolsó pillanat volt ahhoz, hogy összeszedjem a maradék energiámat és elkezdjem visszaszívni magamat, a valóságomat az itt levő testembe. Jó pár percig is eltartott a lélekmentő gyakorlat, harcolt a tükörképem is a saját létéért, de végül sikerült mindent visszavennem!
Akkor felpattantam és kiszaladtam az udvarra.
Évekig nem mertem, nem tudtam tükörbe nézni 1-2 másodpercnél tovább, mert láttam, hogy Ő megint ott van és követeli Tőlem a saját létét, Ő akar élni helyettem!
Ma már nagyon ritkán jut eszembe ez a történet, de talán csak azért, mert emiatt szinte teljesen leszoktam a tükör használatáról.
Minden megváltozott.
A tükrök kapuk lettek, amin félek bemenni.