Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
gyöngyház képe
Hálátlanok
2009. március 17. kedd, 14:03 | gyöngyház

Sokan saját keserű sorsukat továbbörökítve teszik tönkre az utánuk jövők életét is. Ugyanazokkal az ostorcsapásokkal illetve azokat, mint amelyekkel őket is verte a Sors... és az őelőttük járók?
Az ember azt hinné, ha valakit gyűlölt a férje családja, mert szegénysorból származott, ő már nem teszi ugyanezt a menyével... Pedig de.

Az én családom telis-tele van ilyen történetekkel.

És az anya, aki sírógörcsöt kapott harmadik gyermeke születésénél, nem akarta etetni, csak akkor, mikor kapott a férjétől a szülőágyon egy hatalmas pofont? Csak mert a harmadik is lány lett?... És most, túl a 90. évén vallja be, hogy ő az egyetlen, akire számíthat, mégis milyen fájó, hogy épp őt nem tudta-tudja soha úgy szeretni, mint a másik kettőt...

Ez a tönkretett életű ember az én anyám. A nemszeretés, lázadás, kitaszítottság volt osztályrésze az egész családtól. Majdnem. Verés. Elégették a képeit. Nem hagyták írni. Kemény lett, erős. De ez csak a látszat. Az összeomlás nem váratott magára.

Tönkretették az anyámat, nem volt ereje ekkora terhet életfogytig viselni. Tönkretették félig-meddig a tinédzserkoromtól az én és családom életét is. Apámét, aki a legjobb ember. Anyám is kivételes egyéniség volt, büszke voltam rá, felnéztem rá, példaképem volt! Az én erős, tehetséges, soha meg nem alkuvó, szerető anyám.
Aztán most mi lett belőle....

Sajnos nem tudom szeretni,tisztelni a nagyanyáimat. Egyiket sem. A nagyapámat. Egyiket. Elismerem, felépítették ezt az országot a romokból. De a mi életünket... nem tisztelték. Máshogy nőttek fel. Értem én. De akkor is voltak toleráns, emberséges szülők. Szeretetteljes légkörben élő családok. Anyám megbocsájtotta, de a fájdalom örök benne. 60 éves. Csak halvány remény van, hogy valaha kiheveri.
Én hogy bocsássak meg? Áttételesen, mikor közvetlenül nem engem bántottak?