Meg tudod oldani életed problémáit?

A dualitás világában a szeretetet szokás a gyűlölettel, a félelmet a bátorsággal, az örömet a bánattal, a jót a rosszal, a fényt a sötétséggel, stb. párba állítani. Nincs fény sötétség nélkül és hasonló közhelyek sokasága sorolható. A fényben nincs sötétség, a sötétségben nincs fény. A fényből nem lesz sötétség, a sötétségből sosem lesz fény. Ezek totálisan különböző, önálló energiaminőségek. Teljesen felesleges összepárosítani, illetve tetszőlegesen lehet összepárosítani ezeket, de minden párosítás szubjektív kreálmány.

Ha szeretünk, akkor a gyűlöletről semmit sem tudunk meg. Ha félünk, az a bátorságról semmit nem tanít meg. Az örömben nincs szemernyi bánat sem, sem egyik sem másik oldalán. Az öröm az öröm, a szeretet az szeretet, stb, stb. Minden érzés önmagában jól megállja a helyét a képes teljesen betölteni egész valónkat. A rettegés éppúgy, mint a szeretet. A keserűt hiába nyalogatjuk óraszám, semmit nem fogunk megtudni az édesről, akkor tudhatjuk meg mi az édes, ha az édeset kóstolgatjuk.

A szeretetet a félelem mellé állítani csak egy totálisan szubjektív dualitás kreálmány. A szeretet igen jól megvan félelem nélkül és a félelem is tökéletesen elvan szeretet nélkül. Sőt, a félelemben nincs szemernyi szeretet sem.

A big egó megregulázására nem hinném, hogy egyetlen eszköz a félelemkeltés volna, vagy a kicsi vagy te még ehhez öcsisajt lekicsinylés sem az a kategória, ami egészséges érzelmi beállítódás eléréséhez vezetne. Az, hogy ki milyen típusú megregulázásra reagál vagy mit tart jónak ez ügyben, a tudatalatt működő rutinokban, érzelmi, gondolati és cselekvésmintákban tárolt.

A különféle érzések és helyzetek közötti kapcsolatokat hajlamosak vagyunk kialakítani, mivel az agyunk úgy működik, hogy azok a neuronkapcsolatok, amelyek egyszerre sülnek ki, összekapcsolódnak és valamilyen mértékben fixálódnak, és természetesen a hívószóra, helyzetre automatikusan elindul a program.

Ademon, szerintem érdemes volna elgondolkodnod, hogy a szeretet és félelem összekapcsolódása nálad mit eredményez? Valószínűleg a fixálódott helyzet-élmény- érzés kapcsolódás. Hogyan tudsz szeretni, hogyan mersz szeretni, ha a szeretethez a félelem párosul, ha ez a kettő adja ki az egészet?

Nem hinném, hogy létezik olyan, hogy ő érett a szeretetre, ő a félelemre érett. A szeretet nem egyenlő az engedékenységgel és azzal sem, hogy mindent ráhagyunk a másikra. A big egók különféle figyelmeztetéseket kapnak, és előbb utóbb megkapják azt a fajta reakciót a viselkedésükre, amire már reagálnak és elgondolkodnak saját magukról. Aki a félelemre reagál, az megkapja a félelmet, aki a megalázásra ugrik, azon veszi észre magát, hogy épp a becsületébe gázolnak, aki az agresszióra érzékeny, azt kapja meg, aki a hűség ügyben szenzibilis, az elárulásának sztorijával kapja meg a leckét, stb. stb.

Az emberek nem általában és össztársadalmi szinten élnek, és a társadalom sem általában létezik. Minden napunk egészen konkrét, konkrét emberekkel, konkrét helyzetekben valamilyen módon cselekszünk és reagálunk. Az érzelem- és gondolatvilágunkat egészen pontosan megkapjuk realitásunknak. Az, hogy ki mire érett benne van a megélt mindennapokban.

:)