Csaltál már, vagy csaltak meg Téged valaha?

Igazából minden megállja a helyét…mindig kettőn áll a tapasztalat. Ha valakire rá akarok ijeszteni, valakit meg akarok félelmíteni, itt nem feltétlenül tudatos kitervezésre gondolok, hanem a tudatalattin keresztülire, ami nem mindig tudatosul, mindig olyan valaki adja magát hozzá a tapasztalatomhoz, akiben megvan annak a potenciálja, hogy megijedjen, illetve olyan belső gondolkodási sémái vannak, hogy az élettől csak egy nagy „pofon”, ijedelem térítheti észhez.

A lényeg az amit a tapasztalat során, önmagában levon, mint következtetést az ember, a korábbi mintákat vagy alátámasztja, vagy eltéríti más mederbe. Egy korábbi tapasztalatot vagy megerősít a konklúzió, vagy újfajta viszonyítási pont keletkezik.

Nálam a félelem szükségszerű tapasztalat volt, a korábbi mintáim miatt. Kifinomultak az érzékszerveim, újfajta kérdéseiket kellett feltennem, gyorsaban kellett tanulnom alkalmazkodni, kialakítottam egy sajátos referencia rendszer magamnak, s ami legfontosabb, megtanultam, hogy a félelmem rendben van, magam irányítom az energiáim. De ez érvényes bármely másfajta tapasztalatokra is, nemcsak szeretet-félelem-ben.

Én figyelembefektetésekben gondolkozom, illetve próbálok gondolkozni. Valójában azt nem tartom célszerűnek, hogy valakit megijesszek szándékosan, de előfordult már, hogy hasonlóképpen félelmet keltettem, s nem láttam magamon belül, illetve nem értettem a természetét.

Magam is most próbálom körülírni, meghatározni, azt a „sugárzó erőt”, amit én, mint szemlélő, „félelmetes”-nek tartok. Paradox, míg fizikailag némi félelem jelzések vannak bennem, az elmében mégis rácsodálkozás van, mert valójában ha lehámozom akkor számomra egy spontán tisztán működő energia, ami mögött hatalmas mentális energiát látok, ami nem „tűri”, hogy ne legyen „igaza”, s aminek közelében „alá” kell rendelnem magam. És „alárendelem” magam, mert kíváncsi vagyok rá, a természetére:) boncolgatom, kísérletezek, meg akarom érteni.

Én úgy látom, legyen szó bármiről, társadalom ide vagy oda, szeretet vagy félelem, végső soron azon vagyunk, hogy kitapasztaljuk, hogyan működtetjük saját egyéni energiáinkat, s azt integrálni ami nekünk egyénileg működőképes.

Adni pedig szerintem annyit jelent, mint kisugározni, azt ami van bennem, s az arra jelentkező „válasz” által megintcsak újabb következtetésekre jutni, amit ismét „felkínálok” egy újabb tapasztalatcserében, stb.

:)
AnnA