Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
nem tudom
2010. július 27. kedd, 18:54 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

vadászós élményem viszont nekem igy volt:

van ugye jelenleg 6 macskám. Konzervet esznek, igazán nem is szembesültem ragadozó énükel sokáig .
Aztán a cicáim gondolták, ha már falun lakunk, elmennek vadászni. Hozták is az elejtett vadat. Volt, aki még élt, volt, mikor elvettem tőlük, volt, mikor ugyan hagytam, de szörnyedtem, volt, mikor annyira fájt, nem birtam nézni mit tesznek.

Aztán jött a gondolat: elfogadom én a macskám úgy ahogy van? Hát nem. Főleg nem az eredeti természetét. Azt hogy öl.

Születtek kiscicák, Anyuka meg jár vadászni. Figyeltem, egyre jobban, mi lesz. Főleg, magamban.

Erre egyik reggel, a párás fűben látom, a teste megfeszül, öszpontosit minden porcikája. Ott álltam tőle kb.: 3 lépésre. Figyeltem Egeret (macskám neve, nem röhögni), egy pillanat múlva a pulzusom az egekbe szökött. A lélegzetem ugyanakkor hihetetlen uralmam alatt állt, szabályosan, mélyen, ki be, de szinte semmi sem rezdült az áramlattol. Éreztem a testem, feszülés, de a legnagyobb rugalmassággal. Amolyan nyilhegy üzemmódban.

Egér még mindig várt. Már-már a hátsó lábai toporogtak. Még mielőtt lecsapott, megszűnt ez az állapot. De akkor egy pillanatra én voltam Egér.

Elmentem, lassan, nehogy elijesszem a zsákmányt, de még bennem volt a háritás. Ma már bánom, hogy nem figyeltem meg végig.

Annyi viszont változott, már nincs bennem harag iránta. Nincs bennem a kérdés, szabad-e ölni? De még igy nem tudtam megélni. Majd idővel.