Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
bodza képe
...és el/befogadta a lány? A "Gyászoljunk együtt" blogban nemrég
2010. július 05. hétfő, 15:01 | bodza

...és el/befogadta a lány?

A "Gyászoljunk együtt" blogban nemrég leírtam, hogyan veszítettem el tegnap a barátnőmet.

Rájöttem a legbensőbb félelmem okára: halálfélelem! 6-7 éves korom óta!!! Akkor volt egy mandulaműtétem, ott kellett hagyniuk szüleimnek a kórházban. Borzasztó volt, nagyon mélyre nyomtam, de nemrég előszivárgott. Ahogyan az is, amikor 14 évesen életmentő műtétem után otthon iszonyú halálfélelmek törtek rám, mindig éjszaka. Na jó, gondoltam, amikor már nem bírtam tovább: akkor fokozzuk. Feküdtem az ágyban, fokoztam, fokoztam, amikor is eljutottam odáig, ha valami nem megy, nem kell erőltetni, még mindig ott a lehetőség, hogy önkezemmel vessek véget a szenvedésnek. Akkoriban ez megnyugtatott, és nem foglalkoztatott tovább. Elmúltak ezek a dolgok.

Szerencsétlen dolog volt a szüleimtől, hogy a halál tabutéma volt nálunk. Ha valaki elment, mindig titkolták, csak suttogtak róla - naná, hogy foszlányokat hallottunk ezekből a beszélgetésekből! Így még misztikusabb és félelmetesebb lett minden.

Ma már természetesen nem úgy gondolom, ahogy anno 14 évesen, de bizony a félelem megmaradt. És végre neve is van! Mától kezdve meg tudom nevezni.

Az imént beszéltem telefonon Buddhanitával, ahogy letettem, mentem mosogatni, és előkúszott a felismerés.

Gondolom, így már azért könyebb lesz dolgozni rajta!

Nem tudom, Neked miért ezek a rémképek kúsztak be??? Az én anyám anno mindig azzal ijesztgette a családot, hogy rákos. Nem tudom miért tette, mert tőlünk megkapta enélkül is a szeretetet és odafigyelést. Talán így keresett önigazolást a botlásaira. A tesómmal mi meg ettől félünk. Belénk kódolta, önakaratán kívül is...