Szereted a munkádat?

Jól látod, nem kellene és nincs mitől félni, mert a lelkünk és a szellemünk ismeri azt a másik világot (jobban is mint ezt), s az esetek nagy részében ismeri a dimenzióváltás folyamatát is.

A félelmet én úgy gondolnám, hogy az ismeretlentől való félelem táplálja bennünk.

Próbáld meg végiggondolni, átérezni azt, hogy amikor egy életen át mindenféle próbáknak, kísértéseknek vagyunk kitéve, akkor egy idő után jó levetni a régi, megszokott életet és felkészülni, elindulni egy új, jobb, több lehetőséget tartogató másik felé, ami a pihenés után ránk vár. Annyi történik ilyenkor, hogy újra felvesszük a dicsőséges, minket megillető fényruhánkat, ami ugyan az egónkat megrémíti, mert nem tud vele mit kezdeni, de a felsőbb testeink (lélek, szellem) megváltásként, kegyelemként üdvözlik.

Egyébiránt a félelem egy bizonyos fokig (én úgy gondolnám, hogy viselhető fokig) fiatal korban valamennyire még helyén való is, mert a lélek érzi, hogy sok dolga van még itt. de egy kor után, amikor már tudatosan készülődik az eltávozásra, akkor lassan kezd megbarátkozni vele. Bár ebben nem biztos, hogy igazam van...?
Egyébként a Sanyinak vannak nagyon jó félelem oldó meditációi, fordulj hozzá bizalommal.

Én mindenesetre úgy gondolnám, hogy a megtapasztalásod majd idős korodban nagy ajándék lehet a számodra, ha addigra a halált, mint dimenzióváltási lehetőséget el tudod fogadni. Akkor már a félelem helyett éppen, hogy bátorság érzetét adja (lám, a Nagyapának is milyen egyszerűen ment).