Elfogadod Önmagad?

Szia! Köszönöm a biztatást!

Egyébként éppen ez a legnagyobb dilemmám ezzel a témával kapcsolatban, amit pedzegettél, nevezetesen, hogy meddig kell vajon még lepucérodni, és hogyan lehetne közbeavatkozni és máshogy haladni a megvilágosodás felé? A karmák alatt azt értem, hogy a májam egy nagy adag élet-ellenesség tárhelye, és még erre jön egy csomó ez élet-beli program, amit a felmenőim hagyományoztak rám és szintén erről szólnak. Sokat ezek közül feltártam, tudatosítottam és ez segít a változásban, de ez rengeteg energiámat emésztette fel, ami éppenséggel hiányos a máj alul-működése miatt, és már nagyon-nagyon belefáradtam. Igyekszem én is éber lenni, hogy szeretettel és tudatossággal kiváltsam a további "péklapátokat", de ennek ellenére sajnos még mindig úgy érzem, lefelé húz a sorsom. Amit egyébként főleg a májban rejlő, előző életekből származó (távolabbi felmenőimtől lehozott megoldatlan) blokkoknak tulajdonítok, mert az ez életbeli dolgokat már elég jól feltártam és élem is a feladatait.

Ezért érdekel, milyen más lehetőség van, mert ez a máj a nem-élet programját hordozza magában, ami már számtalanszor a halál küszöbére sodort életem során, de eddig még mindig valami elképesztő csodával határos módon megmenekültem tőle. De ez még a tudatlanságom ideje alatt volt. Már megkaptam a tudást és igyekszem aszerint élni, és érzem, bizonyos dolgokat már ellensúlyoz a tudatosságom, de sok dologban még mindig olyan erős az egóm, hogy a mérleg nyelve még mindig arra billen. Nem tudom mi a megoldás, mert olyan mélyen a tudatalattiban vannak ezek a blokkok, hogy már nincs erőm és valószínűleg időm sem a tudatos feltárás módszerére. Mert közben kinyírnak.

Olyan ez, mintha a sorsomban benne lenne a korai halálom, amit egyébként több asztrológus is kiolvasott már a képletemből és a spirituális fejlődést, mint kulcsot a gyógyuláshoz szintén tartalmazza a radixom. Mintha a péklapátok sorozata lenne kódolva a csillagaimban. Ez olyan, mintha törvényszerűen meg kellene élnem ezt az egész lepucérodást, hiszen mielőtt elkezdődött, teljesen vak voltam és esélytelen arra, hogy észrevegyem a jeleket (erre is be voltam "kódolva" a szülői sakk-mattos bebiztosítós élet és teljes vakság a szellemi látásra programok által) és már mielőtt belekezdtem volna a tanulásba, sok minden tönkrement, csak nem engedtem el. A születésem is egy tök élet, és elengedés-nélküli történet volt. Nem tudom, hogy bízzak-e továbbra is a sorsomban, hogy majd megint megmentenek az angyalaim, vagy éppenséggel az a feladatom, hogy tudatosan túllépjek a sorsomon? És azt hogy lehet? Nekem sincs semmi kedvem a teljes lepucérodáshoz, de ha nincs más út, vagy törvényszerű, hogy most ezt kell járnom, azon vagyok, hogy elfogadó legyek. De a kettőt még mindig ellentmondónak látom olykor.

Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mivel a májam az élet-ellenesség lakhelye, amely tudat alatt megakadályozza még mindig bizonyos programok által, hogy élhessek, lehet hogy nekem addig a megtapasztalásig kell eljutnom, amiről írtam, hogy önmagunk teremtő ereje által még az életcélt is lecserélhetjük, a teljes életet, a személyiségünket, az anyagi körülményeinket, mindent. De így, felülről lefelé haladva és nem fordítva. Ha ide eljutnék, uralni tudnám akár a "beteg" májat is. Hiszen az önvalóm "ruháitól", mindenemtől teljesen megfosztva, teljesen új alapokra építhetném az életem, és ezzel a májam (az élet analógiája fizikai szinten) is újra felépülne. De éppen ez az a megtapasztalás, amiből már elég volt. Úgy kell már az élet, mint eső a sivatagban, és van egy fiam, akinek szüksége van rám, és arra, hogy élhessek és minél hamarabb.

Még csak hinni tudok benne, és azt hiszem az áldozatunk árát is végső soron mi döntjük el, még ilyen esetben is, mint az enyém. Szeretném tudni, hogy mit nem enged látni az egom, milyen összefüggést, ami miatt még mindig toporgok a két lét között?

Létezhet eleve elrendelt lepucérodás-program? Aminek a lépcsőfokait mindenképpen végig kell járni ahhoz, hogy felszabaduljunk és élhessünk? A hegy aljáról csak a hegyen keresztül vezet az út a csúcsra? Vagy lehet repülni is az erdők felett? Szerintetek meg lehet változtatni az életünket pusztán a belső viszonyulásunk megváltoztatásával az életünk dolgaihoz? És vajon a szeretet megélése megszabadít és megment minket minden "rossz" programtól éppen időben? Ez lenne a "gyorsabb" út? A sorstalanítás útja?

Edit