Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Jess
2010. június 25. péntek, 20:02 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Kívánom, hogy egyszer (és azután mindig) Magadra is így tudj nézni, mint a lányokra, aztán észreveszed, a világra is így tekintesz.

Mikor mondjuk elég? Minden jó, úgy, ahogy van? Mikor látjuk meg Isten ujját a történések alatt? Ahogy felemel, lerendezi az ügyeket, mégha nem is a mi akaratunk szerint?

Én azt kérdezném: mikor nem vagyok boldog?

Mikor a megszokott komfortomat valami megborítja: olvasom a könyvem, lágy zene szól, de ez a szomszéd kölyke éppen most ordít, jaj, ezer a dolgom, de rohanok a buszra, már megint. Sorolhatnám még, a kis apró bosszankodásoktól, a nagy borulásokig. Holott, ha megállnánk, látnánk, mi kerültünk ki a boldgoság állapotából, mert a MI akaratunk éppen nem teljesül. holott, ha kimozdulnánk az akaratunkból, látnánk, a szomszéd gyerek miért ordít (elesett, vérzik a térde, vigaszra van szüksége), a busz, lehet azért késik, mert a sofőr megelőzött egy balesetet, számtalan élet menekült meg, de ezt a csodát sokan fel sem fogják. Vajon hány példa lehet, csak a mi életünkben, csak egy nap alatt?

Hiszem, hogy a boldogság, az alap állapotunk. Elég elcsendesednünk, meghallani a szivünk hangját, történjen bármi is.

Csak ennyi a különbség gyermek és felnőtt között: a felnőtt elfelejti, hogy ott van benne a boldogság, bármikor megélheti (bár inkább a problémákba temetkezik, és meg is magyarázzuk magunknak, ez a felnőtt lét), a gyermek nem tudatosan, hanem ösztönösen megéli, ha jön, jól érzi magát, akkor örül és kész.