Mit vársz a jövő évtől?

Kérdés, hogy a tanítónak melyik a fontosabb. Az, hogy tanítson, vagy az, hogy hű legyen önmagához.

Én azt tapasztalom, hogy többen vannak tanítók-segítők-gyógyítók, akik inkább feladják önmagukat, az őszinteségüket, mert hajtja őket a mindenáron segítés küldetéstudata. Számomra már az is fura, ha valakinek van "tanítási stílusa" és az nem egyezik az igazi stílusával.

Szerintem igen kevés bódhiszattva mászkálhat közöttünk, akik tényleg elsősorban tanítani jöttek már csak a Földre. Többieknek elsődleges feladatuk az önmagukhoz való hűség és az önfejlesztés lenne, és csak másodsorban a tanítás.

Kérdés, hogy miért fordul meg a sorrend: mit nyer ezzel az illető. Valamint, hogy mit veszít akkor, ha őszintén önmagát felvállalva elveszít egy-egy báránykát. Esetleg mindegyiket. Kevesebb-e attól egy tanító, mint ember, ha az őszintesége miatt elveszíti a tanítványait? El tudja-e fogadni, hogy az adott lelkecskén nem ő tud segíteni, hanem majd valaki más? Vagy azt, hogy valaki még nem tart ott, hogy bárki is segíteni tudjon rajta... képes-e tehetetlenül végignézni, ahogy a másik önnön kardjába dől, pedig neki, mint tanítónak mindvégig ott volt kezében a megoldás kulcsa?