Hogy vagy Istennel?

Többen is azt írjátok, hogy egy jó tanító használja mindkét eszközt, szelíden simogat és gorombán rád ripakodik, mikor melyikre van szükséged. De vajon hol van az a határ, amikor bármennyire is egyetértesz a tanítási stílusával, már nem bírod tovább és feladod, elmenekülsz, pedig tudod, hogy jó lenne még benne maradnod?

Figyelembe kellene ezt vennie a tanítódnak, vagy úgy van jól, ahogyan van. Ha menekülsz, az azt jelenti, hogy nem bírtad tovább az őszinteségi kiképzést és majd egyszer ezt is belátod, ha tudod?

Vagy ilyen esetben vissza kellene fognia magát a tanítónak, csak azért, hogy a tanítás szárnyai alatt maradj?
Ezzel nem adná fel magát, következetességét, hitét és hitelességét?

Idomuljon a Te befogadási határodhoz és ezért menjen bele a hazugságba, képmutatásba?
Talán Ő is ember. Hogyan néz majd tükörbe, ha feladja Önmagát, csak hogy Neked megfeleljen, Te tovább kaphasd az elviselhető mértékű tanítást?!