Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
spiritosaurus képe
Én részemről megkülönböztetem a feladatot a küldetéstől.
2010. június 18. péntek, 16:47 | spiritosaurus   Előzmény

Én részemről megkülönböztetem a feladatot a küldetéstől. Amit sokan említetek, hogy visszatalálni Önvalónkhoz, az a feladatunk szerintem. Az nem változik, nem függ az egyéntől. Addig úgy is mindig újraszületünk, amíg ezt a feladatot el nem végezzük. Ez állandó, konstans dolog. A küldetés az már egyénfüggő. A küldetést magában érzi az ember. Mindenki szerintem. Én legalábbis tudom mi a küldetésem. Minden más vágyam csak szenvedős, és szorongáshoz vezet, de amikor a küldetésem jut eszembe, az olyan energiákat mozgat meg bennem, hogy arról érzem, hogy több, mint vágy. Nem is az eszembe szokott jutni, hanem egyszer csak jön egy érzés, ami elönt energiával, és érzem, hogy valami erő mindig arra vezet, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek hozzá. És szerintem a feladat teljesítéséhez szükség van a küldetés teljesítésére. Egy küldetése minden embernek van, amit teljesítenie kell ahhoz, hogy fel tudjon mindent adni, és teljesíthesse a feladatot, hogy megtalálja az Önvalóját. Meg kell tapasztalni, hogy a küldetés teljesítésével sem végeztük még el a feladatot, és akkor sikerülhet. Addig lemondani valamiről nem lehet, amíg meg nem tapasztaljuk azt a valamit, más különben egy folytonos vágy marad. Az egyéni küldetésünket is úgy érzem teljesíteni kell, aztán le kell mondani róla. Mert ha előbb mondasz le a küldetésről, mint hogy teljesítenéd, akkor szerintem frusztrálni fog életed végéig. De ez is olyan, mint akármi más. Van két pólus, de valójában egyik sem lenne a másik nélkül, így mindkettő kell az egységhez. A feladatunk nélkül nem lenne a küldetésünk sem, mert ha nem akarjuk teljesíteni a feladatot, akkor nincs mi hajtson, hogy egyáltalán küldetésünk legyen. Ha viszont nincs küldetésünk, akkor megint csak céltalannak érezzük az egész életet, és kedvünk sincs ahhoz, hogy a feladatot teljesítsük. A baj azzal van, hogy az emberek nagy része a küldetését tekinti a feladatának, és annyira meg akar annak felelni, hogy a feladatról meg is feledkezik, aztán mivel a feladattal semmit sem haladt, egyszer csak azon kapja magát, hogy az egész élete felesleges volt, feleslegesen törte magát a küldetésén, mert kezdheti az egészet előlről. Míg ha tudnánk, hogy a küldetésünk az csak a feladatunk egy része, akkor nem lenne akkora a megfelelési kényszer és a nyomás rajtunk, mert tudjuk, hogy úgy is a feladat a lényeg, és ha már tudjuk a feladatot, és kezdünk tisztában lenni Önmagunkkal, akkor a küldetést szinte gondolkodás nélkül teljesíteni tudjuk, mert az élet folyton segít nekünk.
Legalább is én ezt vettem észre magamon az utóbbi időben, hogy amire hónapokkal ezelőtt vágyakoztam, és foggal körömmel el akartam érni, az folyton kudarcba nyomott, és jelen pillanatban, hogy szinte nem is foglalkozom velük, csak teszek mindent úgy, ahogy az élet hozza, hirtelen két akkora vágyam teljesült, amire pár hónappal ezelőtt még úgy tekintettem, hogy á ezt sosem fogom elérni, és csak önmarcangoláshoz vezetett. Igaz nem pont úgy következett be egyik vágyam se, ahogy én gondoltam akkor, meg ahogy elterveztem, hogy elérem, de teljesült. És mindeközben a küldetésemhez is egyre közelebb érzem magam, holott nem agyalok rajta órák hosszat, hogy hogyan teljesítsem, egyszerűen csak élem a napokat úgy, ahogy azok jönnek. És nagyon jó :P