Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A mentegetőzés, egy önsajnáltató játszma egyik felvonása lehet.
2010. június 17. csütörtök, 10:54 | Huszti Sándor -...

Én úgy gondolom, nem kell minden bejegyzésem végére odaírnom, hogy "...szeretettel: Sanyi.", meg "...nem akarlak megbántani!", mert az evidens, hogy azért írok, hogy segítsek. Bízom benne, hogy az emberek nem sértődnek meg, nem veszik bántásnak, kötekedésnek a megjegyzéseimet, kritikáimat, hanem kiveszik belőle azt, amit hallaniuk, tanulniuk kell.

Viszont van, aki önállóan megsértődik a semmin, magára vesz olyat, amit Ő vetített ki a másikra, vagy bele a másik mondandójába. Ha az illető ilyen önálló a sértődésben, akkor utána hiába is próbálom megmagyarázni a tetteimet, szándékaimat, Ő már rég eldöntötte, hogy szerinte mi vezérelt engem.

Így esélye sincs, hogy észrevegye a saját félreértését, ráadásul az még pluszban égő lehet neki, hogy beismerje: Nem is a másik volt a rosszindulatú, hanem én feltételeztem róla rosszat, kivetítettem rá a saját félelmeimet.
Ilyet csak komoly felvállalással, őszinteséggel rendelkező egyének képesek megtenni, a többiek inkább ragaszkodnak a saját igazukhoz, még ha látják is, hogy rossz vágányon futnak.

Szóval azt gondolom, a mentegetőzés az esetek nagy részében eleve veszett ügy, akár még rosszabb helyzetbe is kerülhet vele az ember, ahogy egy előttem szóló már említette ezt.

De azért minden félelmünk és kilátástalanság ellenére, talán egy finom próbálkozást lehet-érdemes adni a másiknak, hátha nem is olyan fafejű, képes túllátni a saját falain és megérti az érveken alapuló mentegetőzést! Érveken alapulót, ahol megmagyarázzuk, hogy mit, miért tettünk, mi vezérelt, mi lehetett a félreértés alapja.

A bocsánatkéréseken alapuló mentegetőzésnek azért nem látom értelmét, mert azzal...

  1. csak azt a látszatot keltjük, mintha mi magunk is úgy éreznénk, hogy megbántottuk a másikat, pedig tudjuk, hogy nem mi bántottuk meg, hanem Ő bántódott meg magának (Nagy különbség!).
  2. belelépünk az Ő vigasztalásra, (ön)sajnáltatásra hajazó játszmájába, és ahelyett, hogy kiléphetne belőle, még jobban megerősödik benne, hogy játszhat ilyet, működik a játszmája.

Ehelyett megtehetjük azt, hogy ha elég értelmesnek / tudatosnak tartjuk a másikat, akkor feltárjuk előtte, hogy az egész bántás-sértődés-kiengesztelés játszmája mire megy ki.
Ő teremti magának, csak hogy szeretve legyen, figyeljenek rá, sajnálhassa és megvigasztalhassa magát, vagy hogy újra bebizonyíthassa, hogy milyen szemetek a többiek.

Ha az illető beérett a változásra, akkor képes lesz belátni a játszmáját és elindul a feldolgozás felé. Ha nem, akkor úgyis kikerüli a szembesülést és tovább játszik azokkal, akik még öntudatlanul belelépnek a bántó szerepébe.