Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Szia! Leginkább vezetett meditációkra kezdtem, még most is azoka
2010. június 09. szerda, 19:27 | jessica73   Előzmény

Szia!

Leginkább vezetett meditációkra kezdtem, még most is azokat részesítem előnyben. Nyilván, mert egyébként még az én fejem is "tele" a gondolataimmal. De azért már eljutottam odáig, hogy önállóan is megy a meditáció, de ez nekem elég sok gyakorlásba került (több hónap). Eleinte rendszeresen bealudtam rajtuk. Ekkor rájöttem, hogy talán nem este kéne meditálnom, mikor már hulla vagyok. Ezért napközben meditáltam, de ezt is már csak akkor tudtam megengedni magamnak, amikor a gyerekeim már bölcsiben-oviban voltak. Szóval akkor tudtam fejlődni ebben, amikor a gyerekek nem voltak mellettem. Sajnos utóbbi időben, ha itthon voltak/vannak, már nem aludtak délután. Tehát meg kell keresni azt a napszakot vagy napszakokat, amikor van szabadidőd, de azért nem zavarnak és én pl. mp3 lejátszón szoktam hallgatni, inkább ülve, szintén az elalvást kerülendő.
Ami a "nagy bánatom", hogy az önvalómmal, belső mesteremmel még nem igazán sikerült felvennem a kapcsolatot, tehát a meditációban és sokszor utána is feljönnek infók, de egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy ezek a felismerések - legalábbis egy részük - nem inkább az egómtól származó információ-e. Erre mentem most rá jobban, bízom benne, hogy majd előbb-utóbb sikerül is felvennem önmagammal a kapcsolatot.

Kriszti