Szerinted mi a jobb egy gyereknek, amikor a szülei rossz házasságban élnek?

Egy szó mint száz, hűha de elgondolkoztató egy kis gondolatsort kreáltál ide!!! Mindjárt éjfél, de ez most elvette a kedvem az alvástól.

Döbbenetesen megegyeznek a Te kérdéseid és gondolataid az enyéimmel. Nos, most így 38 évesen lassan egy éve nem alszom, minden egyes éjszaka szinte kórosan csak ezeken morfondírozom. Tudom, hogy fentről küldték le mint megoldandó gondolatokat, azt is tudom, hogy ez az a terület az életemben, amivel meg kéne végre bírkóznom, DE NEM MEGY. Iszonyú furcsa kettősség: Van egy "jófazon'" férjem és egy 6 éves, tehetséges csodaszép kislányom..meg egy kilenc hónapos halvány kékszemű tejföl fejű anygyalka. Tehát boldog is lehetnék....ehelyett sok száz éjszakán azzal vívódom, vajon miért nem teljesítettem be azt a kivételes adottságot, amivel megáldott a természet. Fiatalként, főként kamaszként csak hánykolódtam, szüleim nem voltak sem partnerek, sem biztos pont az én lelki fejlődésemben, így ahelyett hogy céltudatos és határozott lépéseket tettem volna a kibontakoztatás felé mindíg csak megtorpantam és a mottóm a nekem úgy sem sikerülhet lett. - és a te szavaidat szó szerint idézve, a szitu dettó ugyanaz :
" Felnőttkoromban bejött a képbe a megélhetés problémája. Civil munkáimból sorra kiebrudalt a Jóisten. Hol megszűnt, hol én lettem betege az adott munkahelynek... Így élni folyamatos harc. Főleg önmagammal!!! Nagy tanítás, valóban."

Nagyon mély depresszióval küzdtem évekig, hiába volt minden gyógyszeres kezelés. A mai napig üvölt bennem a fájdalom, hogy miért nem küzdöttem sokkal többet,....pedig 5 évet az életemben csak arra szántam, hogy a munka mellett maximális gőzzel és lelkesedéssel az akkor még Iparművészeti Főiskolára bejussak. Aztán nem jutottam be, az 1000 jelentkezőből 30-at vettek fel. Mind sógor és koma volt, ismertem őket. Aztán 5 év küzdelem után egy szörnyű kudarcélménnyel "gazdagodva' feladtam. És jöttek azok a bizonyos munkahelyi szituációk, melyeket említettél. Aztán jött a depresszió és a súlyos önbizalomhiány..

Ha megkérdezné a Jóisten - lányom, mit változtatnál, de csak egyetlenegy dolgot mondhatsz - én azt válaszolnám: Édes Jó Istenem, adj nekem elég kitartást és szerencsét hogy azt a csodálatos művészeti tehetséget legyen módom életemben kibontakoztatni és felszabadultan, alkotóként használni, hogy a szenvedélyem és munkám ugyanaz lehessen!

Egy reményfoszlány talán az, hogy a most 6 éves lányom csodálatos rajzkészséggel van megáldva, valamint a sport területén is nagyon ügyes, így bízom benne, hogy az én szeretetem és biztatásom, küzdelmem érte pozitív és fejlesztő hatású lesz, hátha ő nem éli majd át azt a mély szorongásos és fájdalmas állapotot, amit a hely meg nem találás képes okozni.