Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Köszönöm!
2009. február 03. kedd, 11:52 | Aditi   Előzmény

Kedves Tima, és Kriszta!

Nagyon köszönöm a kedves soraitokat, nagyon sokat jelent nekem! Jó tudni, hogy ezekkel a dolgokkal sem vagyok egyedül és hogy vannak, akik előrébb járnak.
Én egy olyan "iskolában" kaptam meg a beavatásaimat, amelyik, most kezdek rájönni, úgy működik, hogy először megad MINDEN tudást, aztán otthagy a mester és neked ott a hatalmas kupac, amit "el kell lapátolni". Ez az élmény elég megrázó, mert a mester mellett látod a Mennyet, megértesz sok mindent hogy működik a világ, különleges, felemelő tapasztalatokat gyűjtesz, valóban olyan érzés, mintha a Föld felett lebegnél, nem érintenének a karmák, kívülről látnád az egészet, és ez olyan csodás... De közben azt a kupacot is felfedezed, ami mögül eddig nem láttál ki... És a végén letesznek elé: tessék: ez az életed, a felmenőid, az előző életeid szennye: rakj rendet! Most már mindent tudsz hozzá: itt a lapát, ott a kupac. Hát, nekem elég tetemes jutott. Ezzel a született betegséggel együtt olykor soknak érzem... De tudom, hogy mindenki csak annyit kap, amennyit el is bír..
Úgyhogy ilyenkor nagyon sokat segítenek a biztató szavak, mert segítenek meglátni, hogy a félelem és a tehetetlenség érzés, a kétségbeesés csak illúziók. Köszönöm Nektek! Érdekes ez a helyzet, hogy az ember már tudja, hogyan működik a világ, sőt másokat olykor minden nyomorom ellenére képes vagyok felemelni szavaimmal, énekemmel, tetteimmel, de a saját életemben a karmák el-eltűntetik szemem elől a valóságot újra meg újra. Félelmetes, hogy mire képes az ego. Valóban úgy van, hogy az emberben egyszerre van jelen a fény, a Menny, Valódi Önmaga, Isten, vagy bárhogy is nevezzük és a sötétségei. És saját sötétségünket mintha mások fényei oldanák jobban. :) Most ti is ezt tettétek velem :) ! És a tudás csak az első lépcső, a megélés valójában az út a teljesség felé. Ilyenkor folyamatosan ezt a kettősséget éljük: másokban annyira jól tudjuk látni, amit magunkban nem. Ezért igaz, hogy amit tanítunk, magunk is azt tanuljuk, csak más szinten. És ezért van spirituális ego.
Azt hiszem, most valami nagyon fontosat is sikerült megértenem általatok, amit nem értettem magammal és a mesteremmel és más spirituális mesterekkel kapcsolatban: nevezetesen, hogy bármilyen nagy a tudásuk és bármennyire is tapasztaltabbak nálunk, ők is ezt teszik, és törvényszerűen ők sem tudják a saját sötétségeiket, csak mások által oldani. :) Nem is hinnétek, milyen fontos ez nekem, mert ahogy Sanyi is mondta: könnyebb megbocsátani, ha látjuk az okokat. Ezt is köszönöm Nektek!
Én is liftezek a tudatállapotok között, és amikor zenélek, kártyázok, vagy csak gyógyítom magam, vagy a kisfiamban gyönyörködöm, a Mennyet élem meg, aztán szembe jön velem egy sötétségem, egy félelmem valaki, vagy valakinek a viszonyulása képében, ami mostanában főleg a családtagokat jelenti, és hirtelen mindent elborít a sötétség. Azt hiszem csak arról van szó, ha írhatok a ti nevetekben is, hogy nehezen éli meg a lelkünk a "lapátolást", legalábbis az enyém folyton oda vágyik vissza, a fénybe, az örömbe, a szabadságba, mert végső soron az vagyok én. Valószínűleg ez is a folyamat része, és most úgy érzem, ahogy írtad is kedves Tima, hogy nemsokára el kell hogy érkezzek az oldódás, a megoldás állapotába, ami szerintem éppen az elfogadás, a szeretet képességének megélése. Mert az elemzésekbe már annyira belefáradtam...
Minden erőmmel azon vagyok, hogy tisztábbá és tudatosabbá legyek, és ezt a példát adjam gyermekeinknek örökül. Remélem, sikerül, és nektek is ugyanezt kívánom!

Köszönöm a társaságotokat, a szavaitokat, a szeretetet!
Namaszte!

Edit