Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
általánosságban, amit az előző blogban tanultam
2010. május 30. vasárnap, 13:16 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

sértettség--- "én rossz vagyok"

visszatámadás--- "ő a rossz, mert bántott, részemről jogos"

aztán lelkiismeretfurdalás, daccal: nem kérek bocsikát, de felmászok önként  a keresztre. Szedjetek izzekre. Bár lehet, nem kellett volna igy viselkedni, dehát kemény vagyok, ez van. Fogadjatok el olyannak, aki vagyok, bár én erre nem vagyok képes, csak tanulom.--- aztán újra indul a kör.

figyelmem irányitom a másikra, megnyilva őelőtte-- teljes befogadás, itélkezés mentesség.---- együttérzés, nem elválasztottság, hogy milyen hülyék mások.

feltételezek valamiket, minősitem a feltételezésem (jó, rossz), ebből kiindulva reagálok--- békaperspektiva

minden áron küzdök a mások véleménye ellen, akkor is enyém az utolós szó--- elválasztottság, kizárom magam mások előtt (szándékosan igy irtam, nem forditva)  , saját magam már nem is látom, de felpörgök, érzem, ÉLEK (energiát lopok)

Pedig: ki vagyok Én, hogy itélhessek? Volt-e hibám? Fájt-e valami? Valóban mi lehet a másikban? Átélem annak fájdalmát? Tudok-e segiteni tényszerűen? 

Kialakult egy helyzet. Na igen. És? Mit oldunk meg azzal, ha leugatunk valakit? A problémákat meg kell oldani. Ennyi. Semmi több. Mi sem vagyunk szentek.

győőőőztem- valóban? mit nyertél, miben? a falakat a váradban? És ez most jó?

Valóban kell a vulkán? Mit nem hiszek? Hogy élek?Valóban bántanak? Valóban védelmeznem kell magam? Ki elől, mi elől?

Ha valóban azt vallom, a lelkem örök, halhatatlan, mind Egyek vagyunk, akkor mi zavar? Miért nem tudom a másikat befogadni? Miért nézem hülyének? --- azért, mert ez még csak elméleti szinten megy. 

Mi következik ebből? Lássam meg, Isten lakik mindenkiben.

Az elme választ el mindenkitől: jó, rossz korlátai szerint. Az eszme, a gondolata elég, hogy ellenségnek higyjem. Röhejes.

Inkább keresem a közöst. Mindenkiben van. Csak rá kell találni.

Ha haragszol, ha nem, ha tükör, ha nem, én ezt tanultam meg. Ott. Akkor. És fájt, nagyon sok szó. 

És most várom, hogy ird, bántalak, vagy ilyesmi, meg tükrözzem magam. 

Pedig most sincs szándékomban.

Csak nem értem ezt: tanulni akarsz, de foggal-körömmel inkább ellenszegülsz. Ragaszkodsz a régi képhez. Csak azt el kell engedni. Tudom, hogy rossz, meg félelmetes, ingoványos, de megéri szerintem.

Sok az elvárás: kitől, mit fogadjunk el? Mikor és hogyan?

Ugyan már, mindenkitől tanulhatunk. Mindenkinek lehet tiszta pillanata, felismerése, amit tovább adhat.

Bodzának volt egy jó kérdése feléd: mit tapasztaltál, tanultál. Szivesen várnám az ilyen jellegű irásaidat is.

Nagyon hasznos lehetne másoknak is.