Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Patanyó képe
Egyensúly
2009. február 01. vasárnap, 12:07 | Patanyó

Sziasztok Szeretteim!
Olvasom a hozzászólásokat,és csendesen mosolygok azon, hogy mennyire beivódott a tudatunkba némely sztereotípia... Az egyikőtök szinte feljajdul: Hogy lehet ilyet kérdezni?! Már miért ne lehetne?
A válasz sok mindenről árulkodik... Aszerint szeretünk "jobban, vagy kevéssé",hogy melyik szülőtől mit,mennyit és hogyan kaptunk.
Pedig a két szülő genetikai feladata más és más. Az anya az életadó kapu,amin át a világra jövünk megvalósítani a feladatainkat.Az apa a "teremtő", az alkotó kritikus szemével szemléli a lényt, akit életre hívott.
Az anyai szeretet feltétel nélküli, az apai szeretet feltételekhez kötött...(szeretlek,ha jó vagy,szeretlek,ha okos vagy,szeretlek,ha engedelmes vagy...stb.)
Az anya feltétel nélküli szeretete a biztonságot nyújtó menedék, de nem inspirál. Az apai szeretet elvárásai inspirálnak a fejlődésre.Mivel ki kell érdemelni,harcolunk érte: fejlődünk.
Néha az a furcsa helyzet áll elő,hogy az "anyai szeretetet" épp édesapánktól kapjuk, az "apai szeretetet" pedig édesanyánktól...A lényeg,hogy egyensúly legyen. Az bizony gond,ha olyan szülőpár kerül össze,ahol mindketten " anyalelkűek", vagy mindketten "apalelkűek",és nincs is a környezetben senki,aki a hiányzó szeretetfajtát pótolná...
A gyerek választása pedig arról árulkodik,hogy valójában miben szenved hiányt, vagy miből kapott túl sokat, vagy hogy milyen a természete. A versenyszellemmel bőven ellátott gyermek az apa-típusú szülőjét fogja szeretni vélni, az pedig, akiben nincs elég küzdőszellem,az az anya-típusút.
Persze a fent leírtak így,ennyire tisztán szinte sosem jelennek meg,se szülőben,se gyerekben,hisz semmi sem fehér és fekete, de ezek a gyökerek,amiket ha jól odafigyelünk,megtalálhatunk a saját szüleinkben,vagy épp önmagunkban. No és nem szabad elfelejteni,hogy feladataink megvalósításához választottuk őket megszületésünk előtt... Az aki alma akar lenni,nem választhat dió szülőket...
Nekem négy fiam és négy unokám van. Érzem,mikor van szüksége a fészek oltalmára vagy az inspirációra,s igyekszem aszerint viselkedni.(Sokáig neveltem egyedül őket) A férjem viszont egy határozott "apa-típus",ezért ha túl magasra teszi a mércét,azonnal anyatípus szerepbe bújok,s mindent elkövetek,hogy megtámogassam az éppen soros gyerekem önbizalmát... Az én Édesapám "anya-típus" volt, de képes volt inspirálni is.Édesanyám "apa-típus" volt, aki viszont alig-alig volt képes az anyai feltétel nélküli elfogadásra... Édesapát imádtam, Édesanyának teljes erőmből meg akartam felelni, s egy dicsérő szaváért bármire képes lettem volna.Őt is mélységesen szerettem.Mindkettejüket másként,de nélkülözhetetlenül...
Szeretettel üdvözlöm mindőtöket:
Patanyó