Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
HajduM képe
Nos én ezzel a cikkel nem az igazságot kívántam leírni,mivel azt
2010. május 20. csütörtök, 7:35 | HajduM   Előzmény

Nos én ezzel a cikkel nem az igazságot kívántam leírni,mivel azt nem ismerem. Atlantiszi erőkről nem tudok, az Éden kertje pedig egy földi helyszínre mutat. Hogy közben ez félig szellemi éra félig földi, az még inkább bizonyítja a történet körüli káoszt, és a kis pikirtség jogosságát.

Egyébkén csak jelzem, hogy egy szó nem esik almáról a teremtéstörténetben, csak a képzőművészetben jelenítik meg almaként, ki tudja miért, és viszont fügefa levelekkel kötik körül magukat, majd Jézus is fügefákról beszél, tehát az alma egy teljes képzavar.

Erre nem rég derült fény, mert annyira egyértelmű, hogy nem láttam én se, de egy másik fórumon is szóba jött, a dolog, és utána néztem.

Az Istentől való elszakadást értem, de a történet logikája arra mutat, hogy ok okozati összefüggés, nincs a bűn és az Édeni kertből való kiűzetés között, éppen azért, mert bűn, csak a törvény tükrében lehetséges, viszont törvény még nem volt. Törvény nélkül viszont bűn sincs, tehát érthetetlenné válnak az átkok, a kiűzetés, egyáltalán nem látszik, hogy ebből a történetből, hogy mi az az ok, amiért végül ki lettek űzve a kertből.

Hozott Isten egy szabályt, az mondta meghalsz ha megszeged. Megszegte, erre nem halt meg.
A kígyó azt mondta, jónak és rossznak tudója leszel, ez igaz lesz, megtörténik (és megnyilatkozának az ő szemeik)
Erre jön isten, aki már az ember megalkotását követően megfenyegeti az embert. Tehát azonnal a fenyegetettség állapota fellép, viszont nem történik meg a meghalás.

Vagyis ebben a képben Isten hazudott, a kígyó igazat mondott, erre a hazudozó, megátkozza az igazmondót és az egész földet, aki egyébként nem tehet semmiről

Vagyis a történet afelé mutat, hogy az az Isten akit a zsidók tekintenek Istennek, nem a teremtő, hanem valami hazudozó, átkozódó, pusztító szándékú valami.

A mai kereszténység pedig megörökli ezt az istent, és a nem létező eredendő bűnre, egy komplett bűntant épít fel, és örökké való fenyegetettség mellett, folyamatosan félelemben tartja a már a bűnnek meghalt és az isteni közösségbe újjá született megtérteket.

Én nem azt akarom ezzel a cikkel elmesélni, hogy hogyan helyes és hogyan helytelen értelmezni, hanem arról a tanrendszerről írok, amit a mai kereszténység tanít.

Mert a keresztényekben, és még bennem is a mai napig az a tanítás generálja a félelmeket, amiket aztán létrehozhatunk magunknak, na de ezt már nem tanítja, hanem azt, hogy démonokat ereszt rád, meg kísértetel folyamatosan, egy teljesen félelemalapú világot állít elő a keresztény emberek számára ez a tanítás.

Azok az értelmezések, amiket te írsz nem jönnek létre egy keresztény agyában, mert te mint ezoterikus szemléletű, önálló ember vagy, szabadon azt gondolsz ki amit akarsz.
Egy keresztény nem szabad. Egy keresztény köteles a gyülekezetbe járni, és ott kritika nélkül köteles a tanító, prédikátor vagy bárki szavát elfogadni, mert nem mondhatsz rosszat Isten emberéről, mert ha rosszat mondasz, kritikát, akkor megint csak átkozott leszel stb stb stb...

Szerinted miért rettegnek a Németh Sándortól? Mert rettegnek. Olyan személyi kultusz van kialakítva körülötte, hogy ha egy hitgyülekezetesnek elkezdenéd kritizálni a Németet, meg is ölne mert nem mondhatsz rosszat az ő szent emberéről.

Nagyon súlyos rögeszmék vannak bele plántálva a szektás tanokba. Nem játékból írom le ezt én sem.

Legalább annyira érthetetlen ez az álláspont a számodra, mint a keresztények számára az az ezoterikus álláspont, amit te képviselsz, és szeretnék én is egyre jobban belemélyedni.

De ehhez tisztázni kell magammal, hogy mik ezek a tanítások, amik félelemmel töltenek el, és ezektől meg kell szabadulnom.

A fekete szín, nem szín, hanem a fény hiánya. Ha nem derítek fényt a bennem uralkodó jelenségekre, nem fogok eljutni a szeretet fogalmának megértéséig és megéléséig.
Az pedig feltárás, tudatosítás, megkülönböztetés útján fog létrejönni.

Jelen állapotomban, nem tudom, hogy mi az, hogy szeretet. Nem tudok mit kezdeni ezzel a szóval.
Irritál minden alkalommal, amikor valaki mondja, vagy leírja.
Muszáj fényt derítenem arra, hogy ezt mi nyomja el bennem.

Ez pedig a keresztény tanokban gyökerezik.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----