Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Ha jól értelek..
2010. április 30. péntek, 8:53 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Akkor inkább a hazugságok szövevényével van gondod.

Nos, Keresztlányom 11 éves lett, azt hittem már rég nem hisz a Télapóban. Beszélgettünk, fényképeket néztünk. Kérdezgette, ki-kicsoda? Erre jött egy kép, rajta egy régi ismerősöm, aki Mikulásnak öltözött Keresztlányomnak. Együtt voltak a képen. Naná, hogy elszóltam magam. Mire, ő kiakadt, akkor nincs is Télapó? Hát jól átvertetek! Jogos volt, amit mondott. Mondanom sem kell, előadtam a Titanicot! Aztán elmeséltem neki, hogy élt egy bácsi, aki egy éjjel szegény család ablakán bedobott ajándékot, és ez a történet innen ered. Mennyivel jobb lett volna, ha a gyerekkel már az elején így ismertetjük meg a történetet.

De hozzáteszem: mesék kellenek. Kellenek a kis lényeknek, meg nekünk, felnőtteknek. Csak építő jellegüek legyenek inkább. Lehetünk őszinték, igen, miért, ne?  

Kellenek még a hazugságok is, ha tetszik, ha nem. Vajon nem hazugság-e az, hogy jaj, ne állj szóba idegenekkel, nem illik verekedni, stb. Közben meg hazajön a gyerek egy monoklival, mert Pistike "hatalmaskodott" rajta. A legszivesebben mit mondanál erre? Menj oda Pistikéhez, és keverj neki le egyet! Érdekes dolog ez. Az egyik percben azt mondod, ne szólj ezért, azért. Nem illik, míg a másikban eszedbe jutt, akkor hogy tanulja meg, hogy kiálljon magáért? Hogy MERJEN kiállni önmagáért! 

Mindig kell egy keret. Óvnod kell a gyereket. Óvnod, míg meg nem erősödik. Ezen sokat gondolkodtam. Mi lenne, ha az ember már eleve nyíltságra, barátságok kötésére nevelné a gyermeket? Jöhetne olyan, aki pont ezt kihasználva, elviszi tőled, ki tudja, mit tenne vele. Merje-e az ember így nevelni a gyermekét?

Nézz meg egy gyermeket, akiben még nincs félelem érzett. Annyira megbízott bennem, hogy 5 lépcső magasból a nyakamba ugrott a beton járda fölött. Bele sem gondolt, mi lesz, ha nem kapom el? Mikor elmondtam neki, jaj, ezt nem szabad, bajod eshet, nézet rám értetlenül. Mi baja lehet, hisz én ott vagyok. Nem értette. Vagy mikor fut, rohan, te mondod, jaj, elesel. Addig nem hiszi el, míg meg nem esik vele. Nem azt mondom, óvni kell a széltől is őket, csak azt, mindennek megvan az ideje. Mikor mit kell megtanulni. Ne feledjük, ebben a fizikai világban élünk. Vannak hatások, nem csak tőlünk, mindenkitől és mindentől. Szóval: szabad-e szelíd galambot nevelni a rókák között?

Én arra jutottam most: ha a gyerek kérdezi, válaszolok neki. Elmondom neki, a felnőttek is félnek, vágynak valamire. Mindenki fél valamitől, ez a normális. Nem baj, ha ő is fél, vágyik valamire. Csak van, mikor óvom, inkább féljen egy kicsit (ha a testét kell védeni), van mikor arra biztatom, nézzen szembe vele (merjem odamenni barátkozni Szilveszterhez) . Ha valamelyik barátnőjével van gondja, visszakérdezek, vajon nincs benne ő is ilyen tulajdonság? Mindent ért, azonnal beépít magába. Főképp azt, amit lát, amit valóban élek. Ha még nem élem, azonnal megkérdőjelez.  Az ő világában (iskola, barátok) próbálom megmagyarázni, kivel, hogy viselkedjen. Miközben hangsúlyozom, ne üljön be idegen autóba, stb. Paradox, nem? egyik világban nyíltság, elfogadás, míg a másikban, zárkózottság. Ezért írtam fentebb a kereteket. Kell, hogy kiépüljön az önbizalom, a határok ismerete. Egyébként, a mai nevelési bajok oka az, hogy a felnőtt nem mer korlátokat állítani. Félelemből: mi lesz, ha nem szeret? Ha nem bízik meg bennem? .. stb. Nő a gyerek. Egyre kezelhetetlenebb, nincs benne tisztelet, vagy nyíltság, csak az erős Akarom, mert nekem ez jár. Milyen értékeket kap ez a gyerek? Igenis, lehet nemet mondani, lehet, hogy a gyereknek fáj, ha egyszer megmondod mi az igazság, vagy ellenkezel vele.

Szóval, kell a negatív megtapasztalás a gyereknek, felnőtteknek. Mindenki felnő, tapasztalásai formálják. Óhatatlan betartani a társadalom normáit is. Ha ilyen a világ, tanuljon meg benne élni is. Majd idővel tágulnak a keretek, egyre mélyebb dolgokat adhatsz át neki, csak mindennek ki kell várni az idejét. És nem elfeledni, eljön az idő, mikor a kezét is el kell tudni engedni.

Miért hazudunk? Ebben az esetben (nyúl) is a félelem motivált titeket. Azt mondod, nem gondoltál bele, amit írtam: eltaposnak, elveszünk, meghalunk. Én azt mondom ez élt benned pedig. Mi lesz, ha csalódik bennem, elvesztem (örökre)? Félelem az elmúlástól. Az elmúlás olyan, mintha a halál lenne. Kész, soha többé nem lesz jelen.

Lehet, hogy jött volna a harag a gyerekben, megöltétek! Vajon, akkor megmaradt volna-e a bizalom? Gondolj ebbe bele. Nevelgette, szeretgette, mégis megsütöttétek. Hiába vagy őszinte, akkor is a bizalom kérdéssel szembesülsz. Megbízott bennetek, hogy nem esik baja, erre mégis. Úgyhogy talán a kisebb rosszat választottátok. Inkább hazudok, hogy elszökött, mintsem rájöjjön, megöltem a szeretet nyuszikáját. Mi lett volna a megoldás? Vagy életben hagyni, és mást megenni, vagy már kezdetektől elmondani, egyszer megesszük, Kicsim őt is. Véleményem szerint, ezért van az, hogy az ember különválasztotta a haszonállat fogalmát, a kedvencektől. Így megmaradhat a gyereknek az a nevelési forma is, hogy mit jelent gondoskodni, szeretni, óvni valakit, meg a hasunk is jól lakik.

Visszatérve  a bizalmi kérdésre, lehet, hogy csalódik benned, de nem hinném, hogy egy ilyen eset elég lenne, hogy elveszítsd a bizalmát örökre. Fontos kérdésekben elég, ha mellette állsz, megvígasztalod, oltalmazod. Csalódás nélkül úgysem megy a gyermeknevelés. Valami miatt úgyis összetörik a kép, nem vagyunk Istenek. Vannak hibáink, amit meglátnak. Csak annyit tehetsz, hogy a tőled telhetőt megteszed. Végül is rájöttél, a kis hazugságok mit generálnak. Ez előtt, még nem voltál tisztában ezzel, aztán jött a tanítás. Te is tanultál, valamit észrevettél, tovább haladtál. Fejlődtél. Több lettél. Enélkül, élhetnél még tudatlanságban. Jó lenne?

A társadalomról: ne fájjon, hogy ilyen az élet. Ki hol tart a fejlődésben, csak azt mutatja. Változz, Te magad, belül. Csak ennyi a feladatod. Majd idővel, ad tovább a tudásod. Azt is akkor, és annak, aki kéri. Gondolj bele, ha nem történtek volna az életedben a csalódások, a hazugságok, akarnád-e a többet? Akarnál-e kiszakadni a körforgásból? Fájdalom nélkül, akarnál-e változtatni? Fejlődni? Több lenni?

Ezért ne fájjon. Mindenki halad a saját útján.

Sebtapasz módszer: mikor valami félelmetes dolog ér, elkezdek agyalni, mit hogyan tegyek, egyre rosszabb lesz. Egyre jobban félek.

Ha ezt észreveszem, inkább odamegyek: gyorsan túlesek a dolgon, mire rájövök, nem is olyan félelmetes a helyzet, mint gondoltam.