Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
hermess képe
H: Paradoxon
2010. április 26. hétfő, 13:29 | hermess   Előzmény

Idézem magamtól, amire feltehetően Sanyi reagált: "... a baj nemcsak az, hogy a hupa is nagyobb lesz, hanem az is, hogy az asztráltest hozzászokik az erős érzelmi hatásokhoz, kilengésekhez, ingerekhez és egyre intenzívebbekre lesz igénye, amit nem lehet a végtelenségig fokozni. Jobb esetben telítettség, rosszabb esetben kiégés, életuntság és csömör lesz az eredmény."

Tény, hogy valamely kielégületlenséget úgy lehet elhagyni, hogy előtte az telítődik. Mint meséltem találkozásainkkor, én az alkohollal jártam ezt így végig. Veszélye, hogy fizikai és pszichikai szinten is beleragadhat az ember és nem képes segítség nélkül kijönni belőle. Szerintem, minél testközelibb a vágy rezgése, annál inkább, de a gyakran ismételt gondolatokkal és érzelmekkel is ugyanez a helyzet. Erre mondják azt, hogy vágyakat kielégíteni, olyan mint olajjal tüzet oltani, az egónak mindig több és több kell, nem ismer mértéket.

Én is vallom, hogy a még meg nem tapasztalt minőségeket nem lehet nem kipróbálni, csak úgy azt mondani róluk, hogy ezt én nem választom, mert tudom, hogy visszahúzna az utamon... De ez csak addig áll, amíg legalább egyszer, valamelyik életében el nem vitte valaki a telítettségig (a határig), vagy hozzá közel azt a bizonyos dolgot. Így talán árnyaltabb amit írtam. A következő életben azonban már nem biztos, hogy ugyanazt a telítést kell végighajszolni ahhoz, hogy túljussunk rajta, tovább lépjünk belőle... elég "visszaemlékezni" rá, és innen kezdve a szélsőséges "kilengetés" már nem biztos, hogy jó, vagy egyenesen fölösleges.

Amit Sanyi alkalmaz a gyakorlataiban, hogy gondolatban, meditációban éljük át, vagy telítsük a hiányzó minőséget - ez is a "visszaemlékezést" segíti , így nem kell fizikai szinten is megélni, csömörig elvinni azt, amire annyira vágyakozunk. De valszeg a nagyon "fiatal lelkeknél" ez nem működik, mert nekik tényleg át kell élni azt az érzést fizikailag is...

Nem beszélve arról, hogy a "hajlam" rendszerint áthozódik a jelenlegi életbe, ha pedig függőség is volt, akkor majdnem bizonyosan. Vagyis embere, vagy inkább "lelke" válogatja, kinek jó, kinek nem - attól függően, hogy ki hol tart. Nem mindenki választja az önismeret útját, aminek ez a módszere és jól működő része, vagy talán nem minden dolgunkat jó ugyanúgy kezelni.

Meg hát az is tény, sok bölcs mondás szól arról, hogy a középpontunkban maradva tudunk a leginkább kapcsolódni az Önvalónkhoz, a szélsőségek ebben nem segítenek, azok ekkorra már mögöttünk kell maradjanak. Mindenki eldöntheti hát, hogy a szélsőségek megélésére van éppen szüksége valamiben, vagy éppen az elhagyására.

A "beleragadás" meg külön eset. A fentieken túl, szerintem az erős érzelmi hatások szenvedélyes hajszolása tévedés, egy bizony ponton túl már nem visz előre a fejlődésben. Valahogy így értettem, mindez mögötte volt annak amit írtam.