Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
szeges képe
Lám, lám Kavics, most újra megnyitottál, gondolkodásra
2010. április 24. szombat, 18:13 | szeges   Előzmény

Lám, lám Kavics, most újra megnyitottál, gondolkodásra késztettél az életemmel kapcsolatban. Rájöttem, hogy a szelek lovasa helyett inkább hasonlíthatok egy kiégett tengerészre, akinek elege lett az óceáni viharok szűnni nem akaró, dübörgő zajából, és a hullámhegyek elől egy kis szélvédett öbölben keresett magának menedéket.
Igen, inkább ez lehetek. A sekély, part menti vízben lehorgonyoztam a csónakom, és pihenek, lazítok úgy, hogy a tengeren legyek, de mindig láthassam a partot is.

Hogy ez megfutamodás, gyávaság, behódolás, megadás, önfeladás, vagy csak a nyugalom, béke keresése, ezt még nem sikerült megfejtenem.

Azt kérded, voltam-e csúcsokon és a mélyben? Szinte mindig. Állandó harc, küzdelem volt az életem. Amikor túl könnyű lehetett volna, akkor magamnak tettem nehezebbé. Igen! Gyakran találkoztam a pokollal, és a mennyel is. Ebből lett elegem, ezért a kis öböl.

Most mégis megkísértett az írásod, vágyat ébresztett bennem, Elképzeltem, hogy újra szállok szabadon, harcra készen bele a világba, hiszen az vagyok én, és jöjjön, ha akar az élet, küzdjön le, ha le tud, kit érdekel…

Aztán elült a harci vágy és rájöttem, hogy már nincs rá szükségem, nem kell visszamennem, mert itt vagyok otthon…
Látod, ami egyiknek az élet, az a másiknak a halál, és fordítva ugyanúgy igaz.
Én sem tudhatom mi lesz holnap, de ma úgy érzem, helyen vagyok, révbe értem.

„Azért azt látom, hogy a miértek nem hagynak nyugton, ugyanakkor lemondó beletörődést is érzek
mögötte és végtelen szomorúságot. Szoktál mosolyogni ?”

Ez is egy érdekes gondolat. Szoktam-e mosolyogni? Persze, hiszen aranyos, kedves emberek vesznek körül, mostanában szinte csak ilyenekkel találkozom.
A kérdésed nyomán rákérdeztem hozzám közel álló emberekre: szomorúnak tartanak-e? Mindegyik azt mondta, hogy mostanában igen, meg hogy a szemem még akkor is az, ha nevetek.
Megleptek a válaszok, mert nem érzem szomorúnak magam, inkább csak békét, nyugalmat érzékelek.

Részedről talán csak egy megállapítás és egy kérdés volt, valami miatt mégis úgy éreztem, hogy a szívem közepébe markolt ez a néhány szó. Ezen filóztam két napig…

Most viszont már újra itt ejtőzök a kis lélekvesztőmben, távol a nagy hullámoktól céltalanul, de ha nincsenek véletlenek, akkor a sors itt is rám talál a kéréseivel vagy a parancsaival…

Szeretettel: J