Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
szeges képe
Kedves Ibolya! Azt hiszem, néhány helyen kicsit félreértelmezted
2010. április 23. péntek, 12:33 | szeges   Előzmény

Kedves Ibolya!

Azt hiszem, néhány helyen kicsit félreértelmezted, amit utoljára írtam neked. A "csalhatatlan" ösztön elvesztésére gondoltam, és eszembe se jutott lebecsülni az elme erejét.

Viszont valóban, szinte minden szélre ráfekszem - nem tudatosan, inkább csak kíváncsiságból - majd csak elvisz valahová, mint ez a fórum is itt.
Talán ezért van, hogy nem élem meg kudarcként, csalódásként, ha néha egy-egy bezárt ajtó előtt landolok.
Nem állítom, hogy nagyon jó érzetet kelt bennem, de nem is agyalok rajta sokáig. Nem tud semmilyen teher olyan mélyen megérinteni, hogy mindenáron az okait kutassam, inkább átengedem magamon, semmibe veszem az érzést. Nálam leginkább ez működik.
Érdekes dolog egyébként, mert mások problémáit viszont kívülállóként is teljes mélységéig át tudom élni anélkül, hogy bennem bármilyen belső konfliktust eredményezne.

Nem volt mindig így, mert életem nagy részében mély traumaként éltem meg minden kudarcot. Ha valamit elképzeltem magamnak, azt mindenáron meg akartam valósítani, s ha nem sikerült, akkor hetekre összeomlottam, amíg nem jött egy újabb terv, ami megint az égbe emelt. Lehet, hogy a vízöntőségem hozta ezt a fajta hullámzást, nem tudom.

Viszont tavaly egy barátom figyelmembe ajánlotta a "Most hatalmát" és ez a könyv teljesen leterített. Szinte napok alatt változtatta meg a gondolkodásomat. Megéreztem a testem létezését, s megtanultam a bennem működő érzelmek, indulatok megfigyelésének, kezelésének - számomra - legegyszerűbb és emellett legtökéletesebb módját.
Örök hála érte Tolle-nak és Ildikónak.

Azóta tettem néhány kísérletet az itteni útmutatások alapján arra is, hogy kibogozzam a belső csomóimat, elemezgessem a múltat, hátha rábukkanok néhány miértre, de nem jutottam semmire.
Lehet azért, mert - talán önzőségem okán - mindig is túl megbocsátó voltam magammal szemben, és ezért nem rögzültek olyan mélyen a régi bűnök? Már rég elengedtem volna őket? Ezt sem tudom.

Mi a célba érés? Itt arra gondoltam, hogy az egész emberiségnek együtt kell majd egyszer valahova eljutnia, s hogy eljut, azt biztosan érzem. Hogy hová és mikor? - arról sejtelmem sincs.

Egyéni céljaim? Talán már nincsenek is. Úgy élek tovább, mint eddig, ha megérzem a szelet, rápattanok, s ha megunom átszállok egy másikra, csak most már fájdalom nélkül. Egyébként meg hagyom, hadd vigyen a sorsom amerre jónak látja, úgyis hiába ellenkeznék. A lényeg, hogy mindig a jelenben legyek, mert MOST mindig és minden jó...

Szeretettel: J