Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Kavics22 képe
Szia Ramina ! Én sem kételkedem, hogy jobb elvárásoktól,
2010. április 22. csütörtök, 9:38 | Kavics22   Előzmény

Szia Ramina !

Én sem kételkedem, hogy jobb elvárásoktól, szerepektől, megfelelésektől szabadabban élni. A kételkedést már régen legyőztem, de a szabadság még várat magára. Így akarja a Sors, el kell(ene) fogadnom.

Az igazság az, hogy eddig sem voltam túlságosan kiszámítható, a környezetem szerint unalmas sem, sőt olykor kifejezetten nyughatatlan, idegesítően pörgős. Szóval ezeket a tulajdonságaimat inkább levetkőzném, mint fokoznám. Rajta vagyok az dolgon. :) Sőt tapasztalatom szerint az életem is mintha felgyorsult volna, én pedig csak nézek utána.

Valóban cserélődnek körülöttem az emberek, egyesek lemaradnak, másokat vonzok be. Érdekes tud lenni addig a pontig, amíg nem a legközelebbi hozzátartozóim kerülnek sorra, na itt azért már rendesen ki tudnak ütni a változások. Talán azért nem érzem még csodálatosnak ezt a folyamatot, mert túlsúlyban vannak a fájdalmas tapasztalások.

De itt a tavasz, ragyog a nap és telve vagyok bizakodással. Ennél most nem is kell több. :)