Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Kavics22 képe
Szia Szeges ! Már vártam az írásod. :) Mélyen hiszek abban,
2010. április 20. kedd, 12:51 | Kavics22   Előzmény

Szia Szeges ! Már vártam az írásod. :)

Mélyen hiszek abban, hogy a halál után a lelkünk folytatja földi pályafutását. Önáltatás ? Nem érdekel. Nem kellenek bizonyítékok, tudományos alátámasztások, ez a Hit mélyről belülről fakad bennem.
Müller Péter írta egyszer egyik könyvében. Testünk akkor kezd el porladni, amikor a lélek már elhagyta. Nincs már szükség rá, a lélek új formát talált.

Nem hiszem, hogy az életünkben felhatalmazást kellene kapnunk bárkitől bármire, minél inkább sikerül szétfeszítenünk a korlátainkat, annál inkább érezzük a szabad akarat örömét és egyben terhét is. A saját véleményem az, hogy csak annyit bírunk befogadni, amennyit a lelkünk elbír. Képtelesen szólva, ha a mérleg 5 kg-ig mér, de mi megterheljük 20 kg-mal, akkor elromlik, megzavarodik, működésképtelen lesz. Saját testünkre kivetítve a lelki defektek fizikai betegségeket okoznak.

Önmagamra kivetítve azon dolgozom, hogy megtaláljam az egyensúlyt. Mi az, amit még saját magam megerőszakolása nélkül, örömmel és boldogan be tudok fogadni, a fejlődésemet szolgálja, ugyanakkor ne essek bele túl sűrűn abba a hibába, hogy ennek okán hárítsam az ezzel járó munkát. Mert a fejlődésért tenni kell, legalábbis a többségnek.

Valóban nagy a kísértés, hogy az ember többnek mutassa magát, mint ami. Itt írásban ezt nem is olyan nehéz megvalósítani, nincs személyes kontaktus, nem látom a lelked tükrét, a szemed, a gesztusaid, a testbeszédet. Az ego játéka, de kegyetlenül vissza tud ütni. Óriásit lehet zuhanni, pontosan a szavak mögött lévő üresség miatt. Aztán ha többször zuhansz, ami elkerülhetetlen, már nincs is kedved olyan nagyon többnek látszani. Ilyenkor tényleg esendőnek érzed magad, saját tapasztalat. Az értelme az lenne, hogy szépen megtanuld a helyén kezelni magad. Legalábbis én ebben bízom, még messze vagyok tőle.

Én nem a spiritualitást keresem, hanem önmagam. Nem keresgéltem, ide vezetett az utam, önszántamból vagyok jelen. Újra és újra megmérem és megmérettetem magam. A saját poklom és a saját mennyországom egyben, de vonz, mint a mágnes. Nem érzem, hogy külön választanám az anyagi világban meglévő énemet és a még alig-spirituális énemet. Ezt kellene tenni ? Fogalmam sincs. Eléggé el nem ítélhető módon az életet választom a maga kihívásaival, csalódásaival, szenvedélyességével, a megélt végletekkel, amiktől olykor szenvedek, de akkor szenvednék igazán, ha most ezeket fel kellene adnom. Jöhet a sör (bár én inkább a vörösbort választanám), a szerelem, az esendőség, a tavasz, a hóesés, a gyönyör, a kín......

Hát így nehezen jutok el még a küszöbig is, nemhogy a megvilágosodás ajtajáig, de ha egyszer a Sors idáig enged nyújtózkodni, hiába is gebeszkednék feljebb.:)

Engem nagyon megfogott ez a blog, ha érdekel, olvasd el, bár lehet, hogy már megtetted.

http://onmegvalositas.hu/blog/glindorph/lenyegtelen_hogy_letezik_e_reink...

Szeretettel: Ibolya