Elfogadod Önmagad?

Sokáig voltam így a tesómmal...Aztán elengedtem a kezét. Megtanulta a leckét, kezdi magát összeszedni! Tudom, hogy keményen hangzik, de az az ő élete, problémája, magának teremtette, és bizony ezekhez a dolgokhoz is fel kell nőni egyszer! Ő most épp ezt teszi. Mi lesz vele, ha egyszercsak nem lesz már segítő kéz? Eleinte még bántott a dolog, de látom, hogy jól tettem, mert azóta nem kér...Megoldja, munkával, becsületesen.

Én pedig sokáig azt tartottam, ha nincs semmim, nincs mit elveszítenem. Egy ideig működött, de aztán hirtelen nagycsaládos lettem. A többit ismered egy másik blogból. Már nem parázok, pedig még számolgattam is, és nem félek az első - valószínűleg - mínuszos évtől. Jövőre, mire minden beáll, már jó lesz! És ezért hálás vagyok. Nagyon hálás! Végre van munkám, olyan munkám, amire mindig is vágytam! Ráadásul a főnököm is én vagyok - minden rajtam múlik. Nem tettem magasra a mércét, nem akarok sokat. Én csak annyit akarok, amennyi elég. Egy fillérrel sem többet!