Hogy érzed magad az életedben?

Én először is kigyászolnám magam és nem foglalkoznék az élettel. Tudom, hogy az életösztön meg az elme mást mond, mert minél hamarabb fel szeretne állni, de a tapasztalatom szerint csak akkor tudunk igazán továbblépni, ha tudatosan hagyjuk magunkat gyászolni egészen addig, amíg telítődünk vele, és már legbelül, a lelkünk mélyén is inkább az életet választjuk. Ha még csak felszíni félelmek, vagy a külvilágnak megfelelni vágyás hajtja bennünk a továbblépést, és ezeknek engedve elfojtjuk a gyászunkat, akkor nem tudunk igazán, tiszta szívből élni többé.
Ezenkívül úgy érzem, hogy ha tényleg itt az idő a továbblépésre, akkor nem kell az agyunkkal keresnünk, hogy hogyan is lehet így élni, hanem jönni fog magától: a lelkünk bevonzza azokat az új lehetőségeket, embereket, akik/amik mellett újra ki tudunk teljesedni.
Szerintem is fontos a hit, én hiszek benne, hogy a szeretteimmel fogok még találkozni, ha itt az ideje... de fontosnak tartom emellett hogy higyjünk ebben is: a nagy megpróbáltatásoknak az életben mindig óriási tanításuk van számunkra, és egyszer majd megértjük, hogy mi miért is történik velünk