Eredményesnek, sikeresnek érzed magad?

Én először is kigyászolnám magam és nem foglalkoznék az élettel. Tudom, hogy az életösztön meg az elme mást mond, mert minél hamarabb fel szeretne állni, de a tapasztalatom szerint csak akkor tudunk igazán továbblépni, ha tudatosan hagyjuk magunkat gyászolni egészen addig, amíg telítődünk vele, és már legbelül, a lelkünk mélyén is inkább az életet választjuk. Ha még csak felszíni félelmek, vagy a külvilágnak megfelelni vágyás hajtja bennünk a továbblépést, és ezeknek engedve elfojtjuk a gyászunkat, akkor nem tudunk igazán, tiszta szívből élni többé.
Ezenkívül úgy érzem, hogy ha tényleg itt az idő a továbblépésre, akkor nem kell az agyunkkal keresnünk, hogy hogyan is lehet így élni, hanem jönni fog magától: a lelkünk bevonzza azokat az új lehetőségeket, embereket, akik/amik mellett újra ki tudunk teljesedni.
Szerintem is fontos a hit, én hiszek benne, hogy a szeretteimmel fogok még találkozni, ha itt az ideje... de fontosnak tartom emellett hogy higyjünk ebben is: a nagy megpróbáltatásoknak az életben mindig óriási tanításuk van számunkra, és egyszer majd megértjük, hogy mi miért is történik velünk