Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Crossover
2010. március 05. péntek, 19:55 | Névtelen (útkereső)

Azt hiszem az ember addig fél a változástól, amig meg nem tapasztalta a fentet, a lentet és ami közte van. Mikor az élet már végigszántotta veled az autópályáit, rájössz, hogy a változás relatív. Erre akkor kezdtem rájönni, amikor egyszer egy vagány sráccal ugrottam tandemet és megkérdezte, hogy nem bánom e ha egy kicsit figurázik. Nem bántam, fejjel lefelé száguldoztunk, fent volt a föld meg lent az ég, ill. egy idő után mindegy volt, mi hol volt. Aztán kocsiztunk - már ha valaki van olyan öreg, hogy tudja mi az - a levegőben, szóval kihasználtuk a teret. Na ilyen az élet is, álláspont kérdése, mikor, mi hol volt, van és lesz.
Ha haladsz az úton, akkor úgy tűnik semmi sem változott, aki ellenáll, annak meg mintha kihúzták volna alóla a szőnyeget. Ha tudatosan teszed a dolgod, oldod meg a feladataidat akkor időtlen térbe kerülsz. Csak ha ellenállsz, akkor lesz káosz körülötted és próbálsz meg megkapaszkodni, hogy nehogy elrohanjon az élet, nehogy változzon már valami. A tapasztalatom egyébként az, hogy amikor az ember úgy dönt, hogy na ez igy jó most ne mozogj, akkor tuti, hogy az élet sávváltoztatásra kényszeríti.
Szerintem egyébként a változással szembeni ellenérzés abból származik, hogy már van egy olyan terület amit "kontrollálni" tudsz, "ellenőrizni" úgy érzed uralod. Ha valami változik, főleg állandóan, akkor a felett nincs hatalmunk. De hát mint tudjuk ez csak illúzió, mégis az egonak erre van szüksége.
Meggyőződéses változó egyébként akkor lettem, amikor utólag értékeltem az életetem nagy kényszerváltoztatásait. Hogy utána milyen hálás voltam, hogy úgy történt ahogy történt! Szóval amikor jön a szél vitorlát kell bontani!

Üdv!
Hédi