Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
nagyon meglepődtem a jelentések megtekintése után
2009. január 04. vasárnap, 18:33 | zrakosred

kedves sanyi és többiek. nagyon-nagyon meglepődtem a képek jelentéseinek megtekintése után, mert mintha teljesen telibe trafált volna engem, a magamról alkotott képet a "megfejtés".
mégis két képnél a kulcsnál és a háznál számomra bizonytalan a jelentés, nem mintha a többinél biztos lenne. :-)
segítséget szeretnék kérni, gondolatokat, inspirációt. köszönöm szépen. :-)

erdő:
vízparti erdő, folyóparti. a fák a víz fölé hajolnak, hódok dolgoznak a vízben, a parton, halak ugrálnak. napsütötte erdő. a parton fűzek, akácok, távolodva, magas tölgyek, bükkök, erdeifenyők. a fák között bokrok, gombák, hangyaboly. madárfütty. fölnézve a fák koronája kissé hajladozik a szélben, a háttérben kék az ég. suttog, susog az erdő. tobozok potyognak néha az avarra. széles kitaposott erdészút, az út mentén összerakott farakások. három felé válik az út. a középső a mező felé vezet. a jobb oldaliról nem tudom. a bal odalin indulok el. keskeny ösvény. az erdő sűrű, illatos. a föld nedves, a fák között átszűrődik a a fény. mókusok. az út emelkedik, barlanghoz érek. a barlang sötét, titokzatos, vonzó és nyirkosan hideg. fölötte hegy, emelkedve lassan ritkuló növényzet, virágok. a hegytető sziklás. körbenézve róla látszik a táj. kék ég, nap, mező, víz, erdő. a mező fényes, az erdő fölött napsütés. hívogató erdő. valahol benne kis erdészház bújik.

kulcs:
egy kulcs karikával. régi, nagy, sötét színű öntött vas kulcs. kicsit díszes, fogazott a tolla, s kissé lapított elipszis alakú a feje, de a fej belső záródó íve enyhén hullámos, azaz díszesre van öntve. egyébként minden oldalról gömbölyded, a szára is. egyedül a toll szögletes, de ott is tompítottak a sarkok. szép kulcs. még szaga is van, olyan régi vas szaga, de nem rozsdás egyáltalán, s nem is képes rozsdásodni. jó kézbe venni a kulcsot, soha nem hideg a tapintása, pedig fémből van, vagy oly gyorsan átveszi a kéz melegét, hogy nem marad meg a vas hidegsége az emlékezetben. a kulcs régi, fontos kulcs, olyan, ami nem veszik el, mert nem tud elveszni. valahogy mindig van. a karika más. új karikán van. egyszerű, mai, alumíniumszerű dupla karikán, amire a kulcsot úgy kell felfűzni, hogy szétfeszíti az ember egy kicsit egymástól a két ívet. idegen a két tárgy egymástól, mégis összetartozó. teljesen természetes, hogy ez a régi szép kulcs, egy mindennapi fémkarikán van és fordítva. a képzeletemben a kulcs az erdőben van. a levegőben látom, de nem lebeg, csak van. kb. egy méter magasságban. a képhez fűződő érzet, amit látok: az öröm.

tányér:
fatányér, asztalon. a tányér vastag falú, mély, inkább tál szerű, sárgás fából faragott. tapintása meleg, barátságos érzést kelt. ha üresen az asztalhoz koccan, tompán kissé kongó hangot hallatt. ebből a tányérból jó enni. leginkább gabona ételt, vagy aprított zöldség-ételt eszem belőle. azt hiszem, igen, én eszem belőle. a tányér falán, belül és kívül is látszik a kézi faragás nyoma, és a fa belső világa: az erezet, a csomók, az árnyalatok. s látszik az ételek nyoma is, a tisztításé. a tányér nem új. szép.

ház:
nagyon nehezen láttam házat, illetve nem is láttam. házakat láttam. vízparti faházat az erdőben. a folyón úszó lakóhajót fából. nagy, kúriaszerű házat az erdő és a mező találkozásánál. és egy falut a mezőn túl a völgyben. gyönyörű, fehér falú kis házak és templomtorony. én a mezőn ültem, a közepén. mögöttem az erdő, jobbra tőlem a távolban a kis falul a templomtoronnyal. magasabban vagyok, mint a falu. valahol az erdőben egy kis ház, az erdő mélyén. a templomban lakom, a toronyban. egy toronyszobát látok, amiből kinézve minden, az egész táj előttem: a falu, a mező, az erdő, a vizek. a toronyszoba egyszerű, kőasztalon írok. a falubéli házakat szeretem, közöm van a bennük lakókhoz. mintha az egész vidék az én házam lenne, ahol lakom. láttam még egy nagy épületbelsőt. kicsi vagyok benne. oszlopok, folyosók, derengő fény-árnyék világ. kalandvágy van bennem. ez nem az otthonom, érzem, de be kell járnom.

tó:
a falu mögött van egy tó. valójában egy földuzzasztott patak. a patak a folyóba tart. a tó elég nagy. több féle partja van. az egyik part tiszta, szabad, füves. bele lehet sétálni a lassan mélyülő sekély vízbe. hivagató. a másik part nádassal szegélyezett, s széle zsombékos. nyüzsög az élet benne. a nádcsoportok benyúlnak vízbe, közöttük csónakban emberek. a tó vízén barátságos hullámok. fúj a szél, süt a nap. víz illat terjeng. itt frissebb a levegő, mint máshol. a szél nem áll meg. ring a csónakom a tó közepén. hallom a tavat. a víz csilingelését, csacsogását, a nádak suhogását, madarak szárnycsattogását. a riadtan fölszálló vadkacsákat, a fölugró halak csobbanását. vizicsibe kiscsibéivel úszik. csipog. mindennek hangját hallom, mégis csönd van. csönd-zene.

fal:
mesélő öreg falat látok. kerítésféle. az alja, úgy hetven cm magasan vastagon rakott terméskőből, de vakolt. följebb tégla, vagy szintén kő. a kerítés kb. két méter magas. a vakolat málik, potyog. az alján a vakolat sötét szürkés-kék. fönt sárgás, narancsos. ahogy pereg a durva vakolat fehér, s előbukkan barnán a kő, amiből rakták. gyíkok szaladgálnak rajta. sok helyütt a vakolat nem potyog, hanem hullámosra duzzadt a nedvességtől, esőtől, ködtől, hótól. de most a fal napsütötte, lélegző, szinte él. tövében, s néhol följebb is, a vastagabb lábazat és a vékonyabb fal talákozásánál, zöld, virágos gyom él. bogarak bújnak a repedésekben, vagy sütkéreznek a napon. megérintve a falat, a vakolat könnyen potyog nagy, morzsálódó darabokban. barátságosan sercen ilyenkor a kéz alatt az anyag. a fal nem csábít megmászásra, inkább óvni kell, bízni benne. szeretni. nem kerít el semmit, nem választ el semmit. a két tér, fal két oldala összetartozik, szabadon bejárható. olyan a fal, mint egy bölcs része a térnek, ahová melegedni jár az ember.