Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
meglátásaim
2010. február 24. szerda, 22:27 | csaesz   Előzmény

Nekem is volt egy olyan időszakom a 20-as éveim elején, amikor sorra bújtam a spirituális lélekemelő könyveket. Változtam tőlük, hiszen néha elég volt egy felismerés, hogy azután másképp tudjam szemlélni a világot, tehát mindenképpen az út egy hasznos részének tartom a könyvolvasós korszakot.
Majd én is meghoztam azt a felismerésemet, hogy már szinte mindent tudok elméletben, ami a könyvekben le van írva, bármilyen új könyvet veszek a kezembe, ismert dolgokat olvasok benne, csak más megfogalmazásban...de a gyakorlat valahogy nekem sem állt oly mértékben össze, mint amennyi az elméleti tudásom volt.
Hát elhagytam a könyveket, mostanában csak nagy néha kezdek bele egy-egy régi könyvembe, majd rájövök, hogy semmit nem ad már.
Szerintem ilyenkor kell a gyakorlat felé orientálódni. Elkezdeni különböző lelki gyakorlatokkal gyógyítani a régi sebeket, a félelmeket.
Sajnos, a könyves korszaknak van egy olyan veszélye, ha az ember beleragad. Ha ezektől a spiri könyvektől várja a lelki felemelkedését. Mert a szabadságról, boldogságról szóló könyvek emelik a rezgésszintedet, és egy kicsit jobban érzed magad tőlük. kiszakítanak a való világból egy emelkedettebb világképbe. Még talán függőséget is lehet kapni tőlük.
Sajnos, annak, aki valóban fel szeretne emelkedni, rá kell jönnie arra, hogy ha felfelé nézünk, a vágyott világról, a vágyott lelki helyzetről olvasgatunk, az csak ideiglenesen emel bennünket, egy nehézség a való világban, és újra vissza is csöppentünk a félelmeinkbe és bizonytalanságunkba.
Ahhoz, hogy valóban felfelé haladjunk, lefelé kell indulnunk, a lelkünk legsötétebb bugyraiba, szembenézni az ott ücsörgő csontvázakkal. (egy barátomtól vettem ezt a kifejezést..:)
A lélek emelkedésével nem is kell foglalkoznunk: ahogy feldolgozzuk a lelki traumáinkat, az magától megtörténik.