Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Gyuri1 képe
Szia Anita, egy kicsit gondolkodtam hétvégén. előre bocsátanám,
2010. február 15. hétfő, 1:30 | Gyuri1   Előzmény

Szia Anita,

egy kicsit gondolkodtam hétvégén. előre bocsátanám, hogy szubjektív véleményt fogsz halllani.
Talán érdemes megemlítenem, hogy nem igazán szeretem a gyerekeket. (Nem a nevelt gyerekeket, hanem úgy általában.) Nagyon aranyosak, kedvesek, meg minden, de csak távolról. Nem utálom őket, hanemúgy messziről szeretem őket. Ha kell vigyázni kisgyerekre, akkor tanácstalan vagyok. Mit csináljak velük. Valahogy azt érzem, hogy lekorlátoznak, elveszik a szabadságomat. a nagyobb gyerekek már jobban tetszenek. Már adnak szabadságot. A nevelt gyerekekkel pl.: van úgy, hogy szeretek tanulni... (Ennek több oka van, szerintem nem tartozik ide, így nem rabolom vele egyikünk idejét sem.)
Összegzésképpen én magamból indulok ki, vagyis abból, hogy a gyerek nekem még korai. Tehát szándék nélkül is sugalmazhatom azt, hogy ne vágj bele.

Egy új szereplő a környezetben új szizuációkat teremt. Rengeteg olyan helyzetet, ami segítheti az ember önismeretét. A legnagyobb tanulság számomra az volt, amikor kiderült, hogy a normális rokonságunk mennyire elutasító a gyerekkel szemben. A másik, hogy a nem rokonok is előszeretettel "beléjük rúgnak". Mint az állatok. A gyengét bántják. Ahelyett, hogy felkarolnák támogatnák őket.

Nem ismerjük egymást, így lehet, hogy számodra felesleges, de jött ez a gondolat így leírom:
A tanárok tudják nagyon elrontani a gyereknevelést. (Pont azért mert ez a szakmájuk?) Így attól tartanék, hogy egy önismeret terén jártas ember is áteshet a ló túloldalára, ha nem figyel és nem gyereknyelven fogalmaz, vagy túl komplex dolgot akar elmondani.

A láthatás nehéz ügy, úgy emlékszem. Az apjuk egyszer jött csak. Az anyjuk eleinte jött rendszeresen, aztán ő is kimaradt. Már hosszú ideje nincs semmi hír róla sem. De egyszer a nagy szünet közepén jött 1 levél az anyjuktól. Hát ettől rendesen megzavarodtak. (Leginkább az iskolában jött ki a tanulmányi eredményeken.)

Milyen volt nekem, mikor jöttek? Nem fogott meg különösebben. Valószínüleg azért mert akkor szakadtam el otthonról. Akkor indultam el az egyetemre. Albérlet/kollégium, egyetem, "önálló" ÉLET 220 km-re a szülőktől, szóval amúgy is sokminden változott körülöttem. Másrész csak hétvégén találkoztam velük szinte.

A legizgalmasabb /szaftosabb dolgokat félek leírni. Pont azért mert én csak szemlélő vagyok. Van véleményem, de nem mérvadó, mert csak ritkán vagyok ott. Aztán ha meg leírom olyan mintha a gyerekek és a szüleim háta mögött kibeszélném őket. És nincs is lehetőségük kommentálni... Az tagadhatatlan, hogy a gyerekek "katakizátorok". Pl.: Az apukám igen csendes ember, mindent magában nyel el, nem ad ki magából semmit. Kivéve, ha a lányról van szó. Olyan kitör belőle minden. (És elég annyi, hogy a lányon nincs papucs télen.) Az édesanyám is rendkívül feszült, elfáradt. Sokat kell küszködni a tanulással. Rengeteg energiáját felemészti. Szóval rengeteg a konfliktus otthon.

Pár szó a gyerekekről. A lány az idősebb. Furcsa teremtmény. Rendkívül eszes, fifikás. De nincs benne tisztelet. Amint bírálat éri elkezd kiaálni, leüvölti az ember fejét, gyorsan megsértődik és a szobájába vonul. Magatartászavaros, papírja is van róla. Nem gyógyítható. Nincsen fizikai tünet. "csak nem képes tartósan oda figyelni egy valamire. Valamint hátrány a tanulásban. Nyár elején nyaraltunk Fonyódon. 1év nem volt elég rá, hogy megjegyezze azt, hogy Fonyód. Hol nyaraltunk? A válasz volt Budapest, Duna, Zala, stb...) Pedig eszes. Nagyon jó logikája van... Valamint állandóan baleset éri. Leeseik a székről, fáról. Elesik biciklivel. Pedig szépen rajzol. A segítségről annyit, hogy hetente jár pszichológushoz. Mi az eredmény? Egy csomó elvesztegetett idő. Az iskola felveszi után a megemelt fejpénzt elrabol heti 2 órát a gyerektől extra foglalkozás címen (amikor játszhatna), de a számonkérésnél figyelmen kívül hagyják a tanárok, hogy több segítségre van szüksége a gyereknek a számonkérésnél... (Szóval a segítség nesze semmit sem ér.) Nem ő a legrosszabb gyerek az osztályban, de neki van róla papírja, így ha bármi van őbele rúgnak. Még a hittan tanárnő is! Nem jön ki kortársaival (akaratossága miatt?). Bármilyét odadná, hogy elfogadják őt az osztálytársai, oda is adja, pedig csak egy kicsit kellene változtatnia a magatartásán. De ezt senki nem tudja neki elmagyarázni, mert jön a sündisznóállás, kiabálás, sértődés, visszavonulás, bezárkózás. Látjuk az okokat, de nem tudjuk megváltoztatni. És ez a nehéz.

A fiú egyszerübb eset. Ő csak csendes, időnként alattomos gyerkőc, aki nem mutatja ki a szeretetet és látszólag nem is igényli. Osztálytársaival jól kijön.

Amikor a gyerekek bekerülnek az intézetbe nincs semmijük. Így nem kell csodálkozni, ha kapnak valamit és azt nem tudják megbecsülni. Nagyon ragaszkodnak hozzá, de nem tudnak rá vigyázni. Kell nekik minden, amie azt mondhatják ENYÉM, de nem tudják megbecsülni. Ez a kettőség eleinte furcsa volt. Most nem feltűnő. Lehet kinőtték?

Hát kb. ennyre jutottam. Szerintem 1 hét múlva visszaolvasom. Ha úgy vélem kibeszéltwem a gyerekeket, akkor lehet letörlöm...

További szép napot.
Üdv:
Gyuri