Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Boby képe
korrekt
2010. február 14. vasárnap, 10:56 | Boby   Előzmény

Gyuri!

Nagyon korrekt, amit írtál. Én magam is titkon gondolok arra, hogy milyen nemes dolog lenne magamhoz venni gondozott gyerekeket - mivel a sajátom felnőtt. Mekkora pazarlás egyedül élni, miközben fordíthatnám az energiámat mások sorsának jobbá tételére is. Ringatom magam szép gondolatokban, hogy kicsik, puhák, szerethetők, ölelhetők....... Milyen remek lenne! Itt a nagy ház, mindenkinek lenne helye, öröme.

Aztán jönnek az általad vázoltakhoz hasonló gondolatok. Ezek közül a legtaszítóbb, hogy nem tudhatom milyen sérülésekkel terhelt gyereke/ke/t kapok. Hogy elég-e az én szeretetem, odaadásom ahhoz, hogy teljes életet élhessenek, vagy tönkre teszi őket a tudat, hogy a vér szerinti szüleik eldobták őket, nekik nem kellettek? Tudja-e ezt pótolni bárki is? És vállaljam-e azt a fájdalmat, ami azzal jár, hogy látom őket tönkre menni, senyvedni ebben a problémában? Mert megoldani nem tudom - azt bizonyosan tudom.

A kiválasztás kérdése még borzasztóbb! Valóban azt reméli mindegyik gondozott gyermek ha látogatót lát, hogy talán őt viszik haza....... S mindet persze nem viheted haza. És melyiket is válaszd? Mire megtalálod, hogy melyiket választod hány másikkal kerülsz közel? És mindegyik másiknak, akit ott hagysz fájdalmat okozol. Akaratlanul leértékeled őket, rombolod az önbizalmukat.

És akkor? Ne hozz el egyet sem? Hagyd folyni az energiád, a szeretetedet, a gondoskodásodat a végtelenbe, kihasználatlanul? Ha segíteni akarsz akkor hogy teheted azt a legjobban?

Vannak rá elképzeléseim, de még képlékeny.......... :) És főleg nem valósíható meg egyedül.