Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Szia Gyuri1
2010. február 10. szerda, 9:10 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Hát nem voltál finomkodó, annyi szent.

Mint már írtam, van némi tapasztalatom, alapítványi munka által, így ezek a kérdések nem új keletűek.

Rasszizmus, meg a hozzá kapcsolódó dolgokról annyit, minden gyermeket csúfolnak valamiért, aki vevő rá. Tény, nem stabil lelkületű gyermekről lenne szó, de ez ugyanúgy igaz lehet egy "rendes" családban felnövő gyereknek. Finoman szólva nem érdekel, ilyen téren ki mit gondol. Rokonokat nem lehet megválogatni ezen a szinten, aki meg elfogad, elfogad majd így is, ha más nem, idővel, míg meg nem ismerik. Naivan hangzik? Más felfogással nem éri meg neki állni. Szerintem.
Iskola: nekem is volt "roma" osztálytársam, Anyukája igazi rakottszoknyás asszony volt. Mikor megkérdezték: jelentkezzen aki kisebbség, mindenki felhördült, olyan nincs közöttünk, mire Zsolti felállt, de hát én az vagyok, mi meg lehurrogtuk. Mi volt az oka? A jelleme, a neveltetése, az egész lénye. Nem beszélve a cigány barátnőmről. Eszembe sem jutt, hogy ő cigány. Csak annyi, a barátnőm, és szeretem.

Gyermek választás: én még erről nem hallottam. Mármint, ahogy felvázoltad. Előtte tudtommal mód van többszöri látogatásra, nem bolti eladás-vétel folyik ott sem.
Hogy viselném?
Az embernek szükségesek néha olyan döntéseket meghoznia, ami lelkileg fáj, de muszáj. Érdekes eset az biztos, de bízom az ösztöneimben annyira, hogy tudnám ki lehet az. nem hamarkodnám el a dolgot, de fontosnak tartom azt is, maga a gyerek hogy viszonyul hozzám. Itt nem a külsőségekről , faji, vallási hovatartozásról van szó, hanem egy életre kötött kapcsolatról. Párt sem úgy választ az ember, mint ahogy leírtad. Ott is van valami plussz, valami megfoghatatlan. Másképp nem tudom kifejezni.

Hogy viselném, ha szüleihez visszakerülne? Toporzékolnék, üvöltenék, mert fáj, de el tudnám fogadni.
Nem beszélve arról, a szülőkkel folyamatos kapcsolattartás is van nevelőszülőkként (mivel nem mondtak le róluk), így alkalmam lenne őket is megismerni. Viszonyulás kérdése is lehet, akár (bár lehet hihetetlenül hangzik neked) még további kapcsolattartás is lehet belőle, még a "visszatérés" után is a szülők részéről. Hiszem azt, nem minden ilyen gyermek szülője részeges, drogos, börtöntöltelék, lehet pusztán olyan nehéz helyztebe kerültek, ahol nem maradt más, vagy vízbe folytja, vagy intézetbe adja a gyereket. Persze itt a falumbeli házaspár egy alkesz Apukával van megáldva, aki egy raklapon, disznóólban tartotta a két gyereket, még télen is. Csoda, hogy életben maradtak.

Ha más fogadna örökbe: először engem kérdezne meg a hivatal, örökbe fogadnám-e őket, csak aztán történhet, ha nemleges a válaszom, hogy elvinnék őket.

Örökösödés: én úgy gondoltam, (mivel mi így nőttünk fel), nyitok egy lakás előtakarék számlát (sajátommal is ezt tenném). Nem hiszem, hogy egyszercsak kinyílna a szemük: tudatos neveléshez szükség van az anyagiak tanítására is. Nem hiszem, hogy ilyen sokan lennének, akik így eladósodnának, ha a szüleiktől biztos pénzkezelést tanultak volna. Tudod, kezdetben zsebpénz, majd ahogy nő, nézd, ez a fizetés, ez a számla, ezt akarom elérni és ezt így és így tehetem meg. Gondolom ezt nem kell elmesélni, magyarul a célkitűzésre nevelés valamelyest segítene felmérnie az élet terepét, ha már kiszáll a fészekből.
Nem tartom jó dolognak, ha egy gyermek burokban nő fel. Én hálás lettem volna, ha nem a saját bőrömön kellett volna a nagyobb veszteségeket átvészelni. Persze, nem minden az adott tudás, ha a gyerek mégis más utat választ, az az ő választása.
Pasi:
ha annyira tutti a párom, nem vetné a szememre, nem beszélve arról, régi magyar közmondással: ha kell a tehén, kelljen a borjú is. Nem beszélve arról, vannak elvált szülők is saját csemetékkel, ugyan ezzel a kérdéssel.

Gyermek őrízet: Barátnőm gyerekeire többször vigyázok,így nem lenne gond.

Testvér: hát Istenem, ezek szerint csak egykék szülessenek? Ezt már eleve nem értem.

Testvérpár, egyiket kedvelem, másikat nem: a felnőtt felelőssége hogy milyen a kapcsolata a gyermekével. Mi zavar? Mi van bennem? Ha ezen az oldalon olvasol, gondolom észrevetted, pont ezeket boncolgatjuk itt napról napra. Mi az ok, okozat, hogyan oldjam meg, stb. Ettől nem tartok.

Próba időszak: ismerkedéssel :).

Adózás: majd ennek utánna járok, egyenlőre a családin is filózom, mert egy időben adóztatták, majd ha jól tudom, újra adómentes lett. Ennek gondolom a könyvelőm utánna tudna járni, én meg győzzem felfogni majd amit mond :).

Miért nevelőszülő: egyszerű a válasz, ezzel találkoztam a beszélgetés alatt. "Visszadobnám-e"? Könyörgöm, még egy kutyát sem tudnék az utcára kitenni, hogy jött ez neked?

Sebek/dosszié: itt minden nap, a sebekről szólna, minden reakció onnan fakadna. Van, mikor a gyerek fél, retteg, hogy ha a saját szülője kidobta, akkor pont neki miért kellenék? Ezért jöhet dühkitörés, bepisilés, önmarcangolás minden szinten. Holott az adott helyzet nem adna rá különösebb okot. Erre csak a türelem a megoldás. a megértés, a dühe nem ellenem irányul, hanem inkább a félelem motiválja. Hogyan várjam el, hogy azonnal első látásra megbízzon bennem??? Ehhez sokat kellene bizonyítanom. Minden nap. De idővel.., minden feloldható. Ezért is írtam, van orvos, bármi, ezer dolog, ha megakadok.

Összegezve (szólj, ha valamire nem feleltem) :

ezek a kérdések nálam már rég letisztultak, ezekkel nincs is bajom, igaz, saját gyermek formájában.

Nem is ez a probléma nálam, hanem ez: van bennem mélyen egy zavaró tényező, és van, ami vonz, ezt szeretném magamban kitisztázni. Ennélkül nem léphetek. Ugyanúgy vonatkozik ez a kérdés a saját, illetve a nevelt gyerekre is.
Amit felvázoltál, már a távolabbi lépések, én meg a magvakat nézem, miből mi fog kicsírázni. Nem is az foglalkoztat, ki szerint milyen szülő lennék, hiszen vannak erre barátaim, testvérem, családom, akik személyesen, éles helyzetben is láttak engem. Szerintük jó szülő lennék, akár saját, akár nevelt gyerekről lenne szó. De nem ez a lényeg, hanem az, én készen állok-e rá?? Érted ugye?

Nemes feladat? Nemesnek nemes, de ha az ember teszi, tegye teljes szívvel-lélekkel, ne pedig a pénzbeli jutattásért, dicsőségért, vagy bármi másért. Maximális tudásom adjam bele, így is lesznek hibák, ajaj. De ez egy kölcsönös fejlődési folyamat (itt is mindegy saját/nevelt gyerek).

Megjegyzés: inkább rád lennék kíváncsi: te hogyan élted meg? Háttérbe szorultál? Téged zavart mások kritikája? Te vállalnád? Milyen most/volt a kapcsolatod, a testvéreiddel? Ha jól értem, egyke voltál a családban, hogyan dolgoztad fel?

Köszönöm a komoly kérdéseket. Írj magadról, szerintem az jobb lenne nekem (bár önző vagyok, tudom, de ez van)

Ezek a dolgok a mi családunkban is felmerültek, mint problémák: tesóm kapott megtakarítást, én nem, Anyu figyelme inkább rá irányult, bennem a saját hibáit szemlélte. Ezeken túl vagyok/vagyunk. Tanultam belőle. Nem beszélve arról, külön tényező maga a gyerek "Anya" képe, szülői mintája, amit magával hoz, és kivetít. Saját tapasztalataim azt mutatják, csak azt tudom megoldani/segíteni, amin magam is túl vagyok már. Szem előtt kell tartani egy gyermek nevelésekor (de nem szeretem ezt a szót), hogy magunkat is formáljuk közben, nem vagyunk mindenhatók. Ha saját hibáimmal tisztában vagyok, könnyebb a helyzetem. De még a baklövések felett is működik egy: a szeretet. Ezt nem tudod kitörölni, eldobni. Ez az, ami mindenen átsegít. Most elsőre ennyi, aztán, ha még eszembe jutt valami, megírom. Bár így is elég hosszú lett.