Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Kedves Anita! A szándékod igen tiszteletre méltó. Ugyanakkor
2010. február 09. kedd, 14:46 | szildiko1

Kedves Anita!

A szándékod igen tiszteletre méltó. Ugyanakkor helyes, hogy figyelsz azokra az érzésekre, amelyek elbizonytalanítanak. Ezek rendkívül fontosak, és ha elnyomjuk őket, elemi erővel törhetnek elő a legrosszabb pillanatban.
Azt nem tudom, milyen szülő lennél. Csak arra emlékszem, hogy én úgy szültem a lányaimat, hogy semmi kétely nem volt bennem. Tudtam, hogy akarom, és kész. Biztosan te is éltél át már hasonlót, amikor csak úgy természetesen megtörténtek a dolgok. Szerintem ez az igazi.
"Mi a valódi motivációm? "- írtad. Igen, véleményem szerint is itt kell kezdeni. Mit pótolna egy örökbe fogadott gyermek? Szeretetet? Figyelmet? Vagy valami teljesen mást? Most "kénytelen" vagyok kicsit haza beszélni, családfelállításon néhányszor már kiderült, hogy a gyereknek - főleg meghalt gyermeket (pl. testvért) kellett pótolnia, ami nagy teher, főleg a kicsinek. Mert pótolni lehetetlen bárkit is, és saját életét sem tudja élni .
Nem vagyok tisztában azzal, hogy a nevelőszülő örökbe fogadja-e a gyermeket, mindenesetre akárhogy is van, akkor működik jól egy ilyen felnőtt-gyerek kapcsolat, ha a felnőtt tiszteli a gyermek vér szerinti szüleit, hiszen nekik köszönheti, hogy örömét lelheti a kicsiben. Ha ezt nem teszi meg, akkor kizárja a vér szerinti szülőket, és ebben az esetben vét egy nagyon fontos törvény ellen, az "odatartozás joga" ellen. Ennek beláthatatlan negatív következményei vannak, amit most had ne soroljak.
Úgyhogy az a véleményem, hogy csak akkor érdemes megtenni ezt a lépést, ha természetesen, magától adódik. Persze ez sem véd a "gubancoktól", de legalább nem úgy kezdi az ember. Erről eszembe jutott egy eset: új ismerősöm másik lakásba költözött. Kérdeztem tőle, hogy hogy érzi magát. Erre azt válaszolta, hogy egyenlőre csak a negatív dolgokat tapasztalja.... Elgondolkoztam, ha már az elején rosszul érzi magát, mi lesz később, amikor előjönnek az esetleges rejtett hibák?

Sz. Ildikó