Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
A halogatás pozitív oldala
2010. február 03. szerda, 22:28 | Névtelen (útkereső)

Látom, a "negativ" oldalait itt már jól kitárgyaltátok. Számomra van ennek a jelenségnek egy nagyon hasznos oldala is. Azok a dolgok amiket halogatok, vagy csak egyszerűen nem bírok nekiállni, az esetek 80 %-ban elintézik magukat. Ex-párommal úgy hívtuk, hogy a gömbölyű irattartó (szemetes). Amíg passzív rezisztenciába vonulunk kiderül, hogy még sem azt, úgy ,stb kellett volna elintézni, hogy valaki már elintézte és én feleslegesen futottam volna. Sorolhatnám még az eseteket.
Egyébként az én meglátásom az, hogy amikor az ember egyben és harmóniában van akkor felveszi a fonalat és elintézi a dógát, amit meg kihagy az a szemét. Persze marad még a 20% ami vagy az egészséges lustaság kategóriájába esik, vagy feleleősség kerülés ahogy Peti írta.
Én továbbra is használom ezt az irattartót, nagyon hatékony, hagyja, hogy a dolgok megtörténjenek.

Üdv!
Hédi