Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
A duális energiák beavató szerepe
2010. február 02. kedd, 23:30 | Aditi   Előzmény

Szia Noa!

Érdekes amit írtál a házaspárról. Amikor a kapcsolatunk elején voltunk, ugyanezt a jelenséget éltük meg a volt párommal. Tényleg egyszerre csináltunk mindent, gondolkodás nélkül, és olyan hatalmasra duzzadt energia vett minket körül, ami az egész környezetünket megváltoztatta.

Minket is. Mi is érintkeztünk nem csak a fizikai világban, hanem pl. felébredtem, és éreztem az érintését, amikor gondolatban nálam járt egyik éjjel, és ehhez hasonló "csodák" (valójában szellemi szintű jelenségek) tömkelege volt az étetünk része.

Igazán, minden szinten leírhatatlan volt. És ugyanakkor megnyugtató, és leírhatatlan nagy szeretettel , odafigyeléssel övezett. Szóval regélhetnék még róla. Annyira fényes volt az auránk a boldogságtól, hogy olyan emberek szabad szemmel látták, akik azt sem tudták létezik ilyesmi. STb...stb.

Hogy mi történt? Nem voltunk elég tudatosak önmagukra. Egymás személyébe és a kapcsolatba helyeztük a boldogságunk okát öntudatlanul, ahogy ezt a legtöbb ember teszi a legtöbb dologgal, ami örömet okoz neki. Az a tudatosság, és gyakorlása, hogy belső erőnk, öröm-képességünk vagyunk, és minden más csak átélés (lehet, hogy boldog, de csak jelenség) ritka a mai világban. Régen a beavatottak kiváltsága volt. Ma feladatunk.

Szóval nálunk ez törvényszerű volt, valami miatt ebben a folyamatban kellett megtanulnunk a tudatossá válást, és az elengedést, a meditációt (önmagaddal levés boldog állapota, a VAN), és a szeretettel viszonyulást, a vágy végtelenül vonzó és a sérelem/csalódás ugyanígy taszító energiáinak feloldását.

Én az önismerettel, hipnózissal, önfigyeléssel, tanulással, sírással, megbocsátással, tudatos önmagam felé fordulással, meditálással, írással....stb... tettem meg ezt az utat önmagam felé.

Ez az élmény alapjaimban rengetett és változtatott meg.

De nagyon nehéz volt, és most hogy írtál erről a házaspárról felrémlett bennem, hogy részben azért, mert ezek a megélések olyan hatalmas szeretet-, és öröm-erővel bírnak, amit nő és férfi legyen a talpán, aki megdolgozik érte, hogy ELENGEDJE. (Mert nálunk ez derült ki, hogy sajnos meg kellett tanulnunk az elengedést, mert a nem-tudatosított lelki tartalmaink miatt nem voltunk képesek rá még, mielőtt találkoztunk.) Úgyhogy ez a feladat egyszerre volt a "keserű pohár", tudatlanságunk miatt, egy áldozat, egy hatalmas szerelem, egység-élmény áldozata, egy lehetséges életre-szóló, erőegyensúlyban lévő kölcsönös kapcsolat áldozata, és egy hatalmas ajándék, amelyben önmagunkra lelhettünk.

Amikor erre rájöttem, hogy bármi is áldozódik (és bármit teszek úgyis beáldozódik a helyzet mibenléte miatt), az eredmény sokkal fontosabb: tudni ki vagyok, miért azonosítottam magam ezzel a kapcsolattal, ezzel az emberrel...stb, és tudatosítani ezeket, megerősödni és felállni, feltárni a tudatalatti félelmeket, a csecsemőkori traumát feloldani, és eggyé lenni önmagammal kettősségbe (kétség) esett állapot helyett - akkor kezdett változni a dolog, és elkezdtem kilépni a huza-vonából, a ragaszkodó-menekülő játékszerepből, és kezdtem bepótolni a tudatosságom hiányait. Ami nélkül egyébként én is alkalmatlan voltam egy kapcsolat jó működtetéséhez.

És tettem ezt egyedül, úgy, hogy ő nagyon sokáig, gyakorlatilag a célegyesig, semmit sem segített.
(Ha mindketten oldják a blokkokat, hamarabb túl van rajta az ember. Nálunk az a helyzet, h kölcsönösen egymás deszcendensei vagyunk.)

Szóval, úgy gondolom, valóban van olyan, hogy megtalálja az ember azt a másikat, akikről te is írtál, akivel gondolkodás nélkül tökéletesen összepasszol, és ez egy hatalmas ajándék, bárhogy is alakul. De ahhoz, hogy úgy működjön, mit annál a házaspárnál, már kell egy tudatossági szint. Egy önismeret, egy "tudom, ki vagyok, és nem akaszkodom a másikba, nem tőle követelem a szeretetet, amit még nem vagyok képes önmagamnak megadni" - típusú hozzáállás.

Nálunk sajnos, nem ez volt a helyzet, pedig minden jel arra mutat, ilyen pár vagyunk. Erre csak azt tudom mondani, így, hogy talán már kijelenthetem , túl vagyok a feladaton: tisztelem az Életet, a Rendet, amely bölcsebb nálam, amiben az én életem csak egy kis szál a szőnyegben. Megvan az ok arra, hogy ebben az életben ez volt a feladatunk és be kellet áldozni egy ilyen csodás kapcsolat lehetőségét egy fontosabb dologért, ami nélkül semmi nem működik: az önismeretért, a belső békéért, a stabilitásért, a Tudás megszerzéséért.

Bár szomorú vagyok, hogy nem lehettünk egymás számára azok, akik lehettünk volna..ha... de ennek úgysincs így értelme. És megkönnyebbült is vagyok, mert egy hatalmas harcon vagyok túl. Önmagammal. És megbocsátottam mindent magamnak és neki is. És elfogadom, hogy most és itt ez egy hatalmas beavatás volt, egy nagyon nehéz, de annál több tudást hozó beavatás.

És nyitott vagyok a folytatásra, bárki legyen is. Mert én már én vagyok. És tudom ezt.

Ennek az áldozatnak köszönhetően nem fogok már játszmázni, mert felismerem a játszmákat, vagyis inkább megszereztem a képességet, hogy felismerjem őket. És jobban tisztelem a bennünk létező mindent összekötő, és átható teremtő énünk, a magunk, akik önmagunkban vagyunk, az eredendő, gyermeki öröm-képességünk, a boldogságunk valódi forrását, mind bennem, mind másban annál, hogy szükségem lenne további játszmákra.

Felnőttem. Megtanultam szeretni. És elengedni, szeretettel.

Ez a hatalmas szerelem végtelenül boldoggá tett, hatalmas tudást, és erőt adott, szinte meggyógyított, felfedte a mindenség titkait előttem, szeretettel, egységélménnyel, gyönyörrel és a gyermeki ártatlanság élényével töltött el. Tanított, gyógyított, szeretett. MINDEN volt. (Ő a "mindenem", mondja a magyar.)

És egyúttal megtanított arra, hogy a boldogság, a tudás, az erő, a gyógyulás, a titkok, és a végtelen egység-élmény, a gyönyör és az ártatlanság, a MINDEN forrása - valójában BENNEM VAN. És hogy az illúzió, hogy mindezt a szerelem, vagy egy másik ember adja, a vágy és a gyönyör, a szeretet-, és a tudás-éhség, sőt maga a tudás és a szerelem NEM ÉN VAGYOK.

És a másik oldalon, ez a hatalmas szerelem végtelen fájdalmat, keserűséget, haragot, gyűlöletet, mérhetetlen csalódást, és elkeseredettséget, soha nem ismert érzéseket, és indulatokat, depressziót, halálvágyat, testi és lelki összeomlást eredményezett.

És megtanított arra, hogy a fájdalom, a csalódás, a harag és az indulatok, az összes felsorolt dolog NEM ÉN vagyok.

Én nem vagyok sem a vágy, az azonosulás, sem a harag, az elutasítás. Nem vagyok se a ragaszkodás, sem a menekülés.

Én a szeretet vagyok. A belső béke, az öröm, az egység. Az, aki minden mást átél, és elenged. Jót, és rosszat. És hálát ad.

Mindenért.

Ez a gyógyulás és az ÉLet kulcsa. Ez az aranykígyó-korona szimbólum jelentése, amit a beavatottak kaptak az ősi Egyiptomban a beavatási szertartás (koporsóba zárt több napos meditációs állapotban szembenézni az összes vággyal és félelemmel - nem kis pálya volt :) után.

Ez a patikákon megjelenő kígyó, a kundalíni jelentése, az irányított, tudatos életenergia, amely egyik poláris irányba sem csapódik ki, hanem állandóan az éber, nyugodt figyelem, a belső mozdulattalan (meditáció) kontrollja alatt áll.

Ez az örök élet titka, amelyek szimbóluma az Ankh.

Ezt tanította Jézus.

És ezt tanuljuk most mi. Hogy gyakorolhassuk az Új Világban.

Sok sikert!

Namaszte