Becsületes vagy?

Kedves ballagók az Úton! Én ilyen értelemben sose kerestem, de mindig rámtalált valami új. Gyerekkoromban Katolikus vallásban neveltek, kötelező templombajárással, énekkarral. Fellázadtam és sajnos az éneket is abbahagytam pedig azt ma is hiányolom, csakhát.... Férjem (volt) nagyon egyszerű lélek, hülyeségnek tartott mindent ami nem kézzelfogható valóság. Mire rádöbbentem milyen egyedül vagyok, már született két gyermekem. Sokáig Ők jelentették az életemben a teljességet, de ahogy kamaszodtak, úgy vált egyre sivárabbá a lelki életem. "Ez volt az én utam."
Most jutottam el oda hogy se férjem se gyerek mellettem most szó szerint keresem a helyem. Fizikálisan és lelkileg egyaránt. Persze mindig felbukkannak mellettem útonjárók, sokan sokfélék, de ha mélyebben belegondolok, valamiben mégis hasonlítok mindegyikükkel. Saját magunkat keressük ebben a rengetegben. Sok kis Ábel...kószálunk mindenféle ösvényen, de szerintem út csak egy van és az a
LELKI BÉKE útja, csak mindannyian másképpen éljük meg,.. szerintem. De egyfelé tartunk.
Kedves Utitársaim: Legjobb az úton, hogy hasonló a hasonlóval gondolatot érzést megoszthat.
Legnagyobb ajándék, hogy amikor nem figyelünk a lábunk elé és belebotlunk egy gödörbe, mindig van egy útonjáró hogy segítsen.
S tovább keresheti mindenki a saját egyéni ösvényét, hisz Út csak egy van... szerintem kinek-kinek a sajátja.

Szeretettel egy útitárskereső

Zsuzsy