Igazából az a baj, h tényleg el is hiszik. Pedig amiket leírtam az még csak a nagyvonalban válogatás, aztán jön a finomabb. De nem, inkább megsértődés, vagy másikat sérti ahol éri. Szerintem, még igazi üzenetet nem kapott. Olvastam olyan üzenetet a mailomra kaptam, h "a kormány azonnal mondjon le" :-)
Hihetetlen. Az emberi butaság.
Itt az lenne a jó, ha megbeszélnénk mindent, tanácsokat adnánk stb egymásnak. Aztán a más szemlélet bántása helyett inkább okosodnánk, és nem az alapvető hülyeséget sokszoroznánk. Azért az alapvetőt, mert az alappal is hiba van, amit még józan paraszti ésszel is meg lehetne mutatni, h hibás. A másabb, nehezebb, magasabb szemléletet viszont megérteni, és elgondolkozni kellene. Hiszen, mindenki máshonnan indult el. Ettől még lehet csudijó dolog, és beilleszthető az adott ember ismeretébe is.
Sokszor kritizálnak is, de megszoktam lassan. Ha mindig szó nélkül marad, akkor csak terjed, és fertőz. Így én is lehetek hülye más szemében, és akkor elgondolkozom rajta, majd ismét okosodtam valamit, vagy marad mindenki a hitében.... De ha szid, akkor is lehet igaza, csak mondja el, miért, hogyan, mit mondtam rosszul. Tényleg szoktam nagyon sűrűn írni, és szinte nem is érthető... Ezt meg is kaptam már itt, de igaza volt. Azóta kicsit bővebben írok. De az alapot nem tudom betűkkel átadni. Sajnos.
Biztos mára elég volt belőlem, el is megyek tv nézni. A palota ékköve c sorozat. Sok hasznos infó van benne. Gyógyításról, emberi természetről, fini kajáról, és megmutatja, milyen is az egyszerű ember akkortájt. Szinte bevettek mindent, mint a kanalas orvosságot. Az is jól látható a filmben, ahogy a történést pont ellenkező írányba fordatják. Ahogy két irányból is lehet szemlélni ugyanazt a cselekményt. Ha akarom, akkor a rossz oldalát bizonyítom, ha akarom, akkor a másikat. És gondolkoznak, hogyan lehetne megoldani a helyzetet parancs megtagadás nélkül, de mégis nyerjen. csodálatos ötletek, és mégis egyszerűek. Jaaa, ez film ajánló volt. Más szemmel is nézni.!
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!

SziaSzia Kobold