Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Szia Aditi!
2010. január 21. csütörtök, 12:38 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Gratulálok, nagy hős vagy a túléléssel!
Biztosan sokat tanultál és még fogsz is.
Fontos dolgokra hívtad fel a figyelmem, amit most is tudok hasznosítani.

Van, amiben nem értünk egyet. Van, amiben igen.

Az életed az, amit megélsz.
Ha fájdalmat élsz meg, akkor fájdalom az élet. Ez ilyen szenvelgős duma, az vallások ámítása és ezotér irodalom legnagyobb félreértése. Mindössze annyi az egész, hogy a fizikai szintnek is meg kell adni, ami az egyensúlyához szükséges. Hidegben meleg cuccokat, melegben jó sok vizet. Ettől lenne fájdalom? Ne már, ki veszi ezt be?

Szerintem marhaság így élni. Ugyanis amit megélünk, annak az energiáit hívjuk le a Földre és az ölt testet itt a Földön. Az Univerzumban csak ez az egy ilyen hely van. Ha fájdalomként élsz, folyamatosan a fájdalmat hívod le a Földre. Azután a nagy tudatosságú panaszkodik, hogy mennyi fájdalom van az életben. Ennyit a marha nagy tudatosságról.

A pokoljárás nem nagy kunszt azoknak, akik itt vannak a Földön, igen kevesen vannak itt, akik még nem jártak ott. Onnan jövünk, az energiatestünkben őrizgetjük a kapcsolódásokat. Felesleges visszajárni, már voltunk ott, főleg felesleges a sok megéléssel a Földön reprodukálni az ott megélteket. Meg kell tiszítulni itt az életben és ezzel megtisztítjuk a poklot is.

A magam részéről megköszönném, ha ritkítanád a pokoljárásaid megélését, inkább idézd fel az emléket és bocsáss meg magadnak. Felesleges hozni a sok irodalmi és művészeti példát, főleg a vizuális kultúrát, teremtik a Földön a sok rettenetet. Nekik sem dőlök be.

Nekem öröm az élet és az örömöt élem meg belőle, és ha ezt meg tudom élni belőle, nem léteznek problémák, csak megoldandó feladatok. És minél több örömet tudok megélni, annál könnyebben magamhoz engedem a megoldásokat. Nem csak ezt élem meg belőle, de nem mindegy, hogy az önsajnálatban és önámításban dagonyázom éveket, hónapokat, heteket, vagy túl tudok rajta lendülni pár óra alatt. Ez utóbbira gyúrok, és mióta kegyetlenül őszinte vagyok magamhoz, nincs szükségem az önámítások drámáira sem.

Sem a szenvedést, sem a fájdalmat nem értékelem túl. Arra valók, hogy jelezzék, ámítom magam, itt a határ. Az, amit a szenvedés tudatos feloldásáról írtál, az a testelhagyás, már nem is vagy ott a testben, ami szenved. Igen, ismerem, ez a gyógyulást nem hozza el, csak intermezzo, kibírja azt is a test. Én is így bírtam ki, amíg elkezdett hatni a következő adag fájdalomcsillapító, akkor a testemhez visszatértem.

Nem az a feladatunk, hogy a testünkből kiszállva vegetáljunk.
Ahogy a tűzön járásnál sem az egómat kapcsoltam ki, tudtam, hogy átmegyek rajta és nekem biztonságos azon közlekedni. Mi ezen az olyan nagy cucc?

Ha a lélek olyan patyolat, olyan jókislány, olyan jókisfiú, akkor mit kell azon pucolni? Ha a lélek, olyan eszméletlen tökéletes, akkor miért beteg? Ezt hívják átverésnek. És sorra bedőlünk a sok okos szónak, nagytekintélyű kinyilatkoztatónak. A magam részéről visszavettem a kétkedés jogát és éltem vele, nekem elhozta a megoldást.

Az egó a tudat fizikai testhez kötődő darabja, nem több, nem kevesebb kapocs a fizikai szinthez. Az egó haladnó. A halál után két héttel már nem létezik. Mi köze van a tudatalattiban zajló léleköléshez az egónak? Ami persze a fizikai test ölésében manifesztálódik.

Aki öl téged, az a lelked. Útálja magát, mindazért, ami ott lapul a batyujában vagy annak egy részéért. Elutasított énaspektusnak hívják, és akár önálló életre is kelhet. Símán belháborút okoz a tudatalattiban. Az énvédő mechanizmus nem olyan, hogy van a lélek, az az áldott jóság és mindent megmutat a maga idejében. A lélek alaposan elzárja bizonyos részeit és esze ágában sincs előszedni, képtelen szembesülni vele.

Nem, Aditi, nem hiszem, hogy mást tudtál megélni és máshogy tudtál gyógyulni, mint eddig tettél, azt sem gondolom, hogy máshogy kellett volna lennie. Mindenkinek a maga életével és az abban lévő helyzetekkel kell megbirkóznia. Mindenki a saját eszköztárával boldogul. Kiléptél a helyzeteddel a porondra. Van, aki azt gondolja, hogy azért, hogy a sajnálat energiából táplálkozz, hogy leszívd a többiek energiáját. Szerintem meg azért, mert valójában eleged volt a saját ködödből, és nem volt senki a környezetedben, még a majdnem testvéred sem, aki segített volna a következő lépés megtételében, a ködoszlatásban.

Neked nem létezik a könyvekből kiolvasott flow út. Hiába szirupozod magad, nem veszed be. Eddig sem vetted be, ezért a sok szirup és a köd. És eleged is lett belőle. Neked meg kell bocsátanod magadnak. Elég nagy a valószínűsége, hogy van mit és a kollektív karma csak kibúvó.

Tudod mi az olyan nehéz a megbocsátásban?
Elismerni, hogy gyilkos vagy.

Az égiek és mindenki más is tudja, hogy gyilkos vagy, Te is, csak tagadod. Ezzel együtt szeretnek és tisztelnek. Ezzel már egyszer megjártad a poklot, azért vagy most itt az életben, hogy lendülj túl rajta. Ne megélni akard, hanem elfogadni magad ezzel együtt és megbocsátani magadnak, hogy elkövetted. Amíg nem ismered el saját gyilkos mivoltodat, meg sem tudsz magadnak bocsátani.

Onnan tudod majd, hogy tényleg megbocsátottál magadnak, hogy spontán katarzisod lesz. Bár nagy gyakorlatod van a katarzisok előidézésében, észre fogod venni a különbséget.

A kundalíni csak akkor emelkedik fel benned, ha megbocsátasz magadnak és mindenki másnak is, ha bocsánatot kérsz mindenkitől, még magadtól is.

Egyébként nekem elsődleges médium az írás, jobb vagyok, mint élőszóban.

Namaszte

:)

u.i:
Példa:
Betegség, nagyon súlyos, oka önútálat.
Kiváltó ok legyen a népirtás.

Na, mizujs? Mi van azzal a népírtással?
Mi lenne nincs semmi közöm hozzá. Nem én voltam. Ott se voltam, nem is éltem akkor. Nincs mit megbocsátani magamnak. Szeretem magam. Szirup locsol.
Betegség marad, mutatja végelenül útálod magad, nem tudod magad elfogadni.

Mért utálod magad még mindig? De, igen van közöd hozzá.
Oké, van közöm hozzá, de akkor sem én voltam, kollektív karma. Nem én vagyok a felelős, nincs mit megbocsátani magamnak. Szeretem magam. Szirup locsol.
Betegség marad, mutatja végtelenül útálod magad, nem tudod magad elfogadni.

Akkor miért vagy még mindig önútálat beteg? De igenis ott voltál.
Jó rendben. Ott voltam, de csak néző voltam. Nem szép, hogy nem tettem semmit, mit is tehettem volna, csak megöltek volna. Megbocsátom magamnak, hogy nem tettem semmit. Szeretem magam. Szirup locsol.
Betegség marad, mutatja, még mindig útálod magad.

Km, izé, akkor miért is van még mindig nyavalyás? Benne voltál vazze, különben illatos virágokat szaglásznál már a réten nem itt rostokolnál!
Nem igaz, valaki átvette a testemet. Az volt. Szirup locsol. Igenis képes vagyok szeretni, szeretem magam, és mindenki mást is.
Betegség marad.

Mondd csak, nem volt még elég az önámításból és kifogásokból? Mindjárt meghalsz a sok kifogástól.
Nem, nem igaz, nem én voltam. Én csak leírtam a parancsokat. Szirup locsol és locsol és locsol.
Betegség marad.

Ha, hó? Ott vagy még?
Vazze, igazad volt, én voltam.
És akkor mi van?
Bűntudat gyötör.
És akkor mi van?
Útálom magam. Hogy voltam képes ilyesmire?
És akkor mi van?
Nem szívesen lakom magammal. De itt van velem, most mit csináljak?
Kérj bocsánatot az érintettektől. Bocsáss meg magadnak, fogadd el magad ezzel együtt. (Ezt az elutasított énaspektusok integrációja.) Tedd jóvá, amit lehet.

A betegség meggyógyul. Soká tart, hiszen a feldolgozás soká tartott.