Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Szia Aditi!
2010. január 19. kedd, 9:58 | Karmatörlő (útkereső)

Vannak különböző utak. Az enyém az NLP volt, melléktermékeként elsőként az energiák áramlását és a kötéseket tanultam meg látni. Amikor megkért valaki, hogy hangolódjak rá, ömlöttek rám a képek az életeiből. Amikor ezeket elkezdtem leírni, mindig elszállt a levél. Nem kell tudnia, azért nem tudja. Nála is ott van, amikor kell, majd tudatosodik nála. A ráhangolódás nekem egyszerű ráhangolódás, semmi több. Az eseményekben, a hozzáálláson, a felszínen olvasok, tökéletesen elegendő, a megteremtett tükörvilág mindent megmutat.

Traumás volt az életem, több évembe telt túllenni ezen az inkarnáción, de jó muníció lett, most a többin dolgozom. Ez a kérd és megadatik révén jut el hozzám, én ezt kértem. Muszáj végigcsinálnom. Volt olyan problémakomplexum, aminek a feldolgozása 14 hónapig tartott, de ezalatt az idő alatt sok más is ment közben.

Amit az énvédő mechanizmusról írtál az létezik, és a lélek visszaél vele. Pont a hosszas feldolgozású eseményláncoknál vettem észre. A lélek nem az a tökéletes és halhatatlan tudatforma, amit az egó erre meg arra hajlít, ez mítosz. Nem ilyen szimpla az eset. Vedd vissza a jogod a kételkedésre, mást tapasztaltam. Amint túlléptem azon, hogy egó a ludas mindenért és rájöttem, hogy az egó nagyrészt a lélek játékszere, így nem vettem be, amivel a tudatalattim, a lelkem összes tapasztalata, voltaképp a lelkem etetett, onnantól meg tudtam gyógyulni. Na, persze, az egóm nem tudja feldolgozni és azért nem tudhatom. Aha, én meg elhiszem.

Ehhez mondjuk kellett az is, hogy mások ne az egómon, hanem a lelkemhez közvetlenül szólva kérjenek számon ezt-azt. Nem kellemes ügyeket, amikhez a jelenlegi egómnak semmi köze nem volt. És éreztem a belső felháborodást. Nem az egóm volt, a lelkem. Az egóm azt gondolta, hogy elmeháborodottak, de nem.

A lélek nem tud minden tapasztalásával mit kezdeni, kell neki a segítség. Nem csak arról van szó, hogy a jelenlegi egónk, ami kizárólag erre az életre korlátozódik, az nem tud mit kezdeni a magzati kortól felhalmozott élményekkel. Az jelenlegi inkarnációnk zömében lájtos emlékeztető konfliktusokat kap, amivel a tudatalattiban lévő, feldolgozatlan "régi" ügyekhez kapcsolódik annak érdekében, hogy megoldást találjon rá most az egó segítségével. A megbocsátásról szól az egész.

Nem tudom mi az ultragázos kollektív karmikus bevállalás, amivel dolgozol, valószínűleg népirtás, árulás, vagy hagyni ezeket, ilyesmi, ennek az igazolásához jó sokat kellett hazudni, a kognitív disszonancia redukció eszméletlen energiákat felemészthet, természetesen dühöt halmoz fel, méreg, máj. Aki nem tudja magát szeretni, az a lelked és nem az egód, csak elbábozza az egóval a lélek, hogy jól meggyőzze magát. Nálad is ez van, elsőre látszott. A test a lélek manifesztációja.

Azt is felvállalni, hogy a tudatalattim is én vagyok nem könnyű, nekem megkönnyíti a munkát, ezért már az elején tisztáztuk, ennek ellenére nem vagyok mindig jóban magammal. Különösen, amikor a szervezetem jelzése alapján tudatlan egóm meg akar piszkálni kényes ügyeket. A testem jelzi, hogy muszáj, a lelkem, á, nem, még nincs itt az ideje. Ezt nem kell bevenni. Ha a test jelez, akkor idő van. Ha vége, az egész fizikai rész nyomtalanul és hamar eltűnik. Van, amihez ki kell várni a megfelelő konstrellációt, de ha nyavalya van, akkor nincs mit tovább halogatni.

Nálam a forgatókönyv nagyjából így néz ki. Elég hülyén hangzik, a lelkemmel folytatok párbeszédet. Csak tisztítás után érdemes nekikezdeni, tisztánlátás, tisztánérzékelés kell hozzá.
Először eldöntöm, hogy mivel foglalkozom. Legyen a balesetem.
Mutasd meg mi az oka annak, hogy megsérült a térdem!
Ekkor behunyom a szemem és a térdemre koncentrálok. Azután rendesen elkezd sajogni. Egy idő után látni kezdem az ott sűrűsödő energiát. Belelépek, megnézem mi van benne, enyém, másé, honnan van, mióta van ott, milyen a színe, milyen érzés, kihez kapcsolódik? Ha látom, akkor megérkeztem, jöhetnek a tisztázó kérdések. Minek van itt, mit akar, mi történt? Mivel lehet megoldani a helyzetet? Mi kell ahhoz, hogy egészséges legyek?

Gyakran felidéződik a teljes emlék és nem tudok vele mit kezdeni, ekkor jön az NLP-s technika, nézzem úgy, mintha filmet néznék. Nem mindig az átélés segít, önmagában nem segít a fájdalom megélése, ez tévedés. A fájdalom, miként az eredeti élményben, blokkolhat is és nem lehet továbbjutni, beleragad az ember, ez zsákutca, akármit mondanak a könyvek, terapeuták. Nekem ebben az életben a térdsérülésem csak emlékeztető sérülés, az eredeti kivégzés volt. Engem végeztek ki, előtte szemem láttára a fiamat végezték ki, mindenre emlékeztem, nem tudtam vele mit kezdeni. A filmes megoldás segített. A filmes megoldással hozzá lehet nyúlni a felfoghatatlan fájdalomhoz is, ehhez segítség kellett, két-három óra alatt végeztünk a történettel, túl vagyok rajta, már nem izgat. Az egész helyzetben és az összes emlékeztető konfliktusban megdermedt negatív energia felszabadult, de ehhez a helyzet feldolgozása kellett és elengedése. Pusztán az eset újraélésével sehová se jutottam, és nem is ez a feladat.

Van, amikor minden kérdésre azonnal választ kapok.
Minden válasz bennünk van, ezt teljesen komolyan veszem.
Van amikor a kérdésre szabályos félelem önt el. Nem az egó fél, a lélek.
Akkor nem tudok mit csinálni, ekkor jön az elfogadás rész, amit szeretet hullámnak is hívhatok, tisztítok egyet és feltöltés. Később kell elővenni, de nem sokkal, legfeljebb pár nap.

Ami az Univerzális fájdalomáramlatot illeti az érdekes történet.
Ennek a Földhöz kötődő részével foglalkoztam, ez a karmatörlés. Ezt csinálom én is kicsiben. Ez nem tisztító fájdalomáramlat. A traumákban kötött energiák felszabadulnak fájdalomként, de nem öntisztulós a folyamat, hanem fénnyel tisztítják, a Földön elsősorban Földanya, de más segítők is átalakítják a negatív energiákat. A fájdalom nem tisztítja meg önmagát, nem is gyógyít. A felszabaduló energiát még meg kell tisztítani. A saját karmám oldásában részben saját fényemmel dolgozom és rendszeresen külső segítséget is kérek. A Földön annyi a folyamatosan keletkező és a karmaoldásban felszabaduló negatív energia, hogy már sok Földanyának.

A betegségek üzenetek, mindegyik, a legkisebb megfázástól a legdurvább karciómáig. A kórokozók nem idegenek, saját dns töredékek, szabályosan magunknak gyártjuk a nyavalyákat. Univerzum az univerzumban. A betegségek célja a tudati változások elérése. Ez nekem evidens. A betegségekben nem a fájdalom a lényeg, az csak a figyelem felkeltésére szolgál, a lényeg a tudati változás. A fájdalom és a szenvedés önmagában nem ér el semmit, csak akkor lesz értelme, ha a helyzetben lévő leckét felismerik, megoldják és túllépnek rajtuk.

Aditi, minden energia, tudat által formált energia. A saját testünk saját tudatunk által formált energia. Nem akkor végzel jó munkát, ha szenvedsz, hanem, ha megbocsátasz magadnak és többé nem szenvedsz, és azoknak sem kell szenvednie, akik karmikusan kapcsolódnak hozzád. Ha szenvedsz, Földanyát terheled vele. Már nem lehet. Ne szenvedj, hanem bocsáss meg. Ha van kiktől, kérj bocsánatot, mindent megbocsátanak, ha szívből jön, és ezzel együtt bocsáss meg magadnak is. Tökéletesen mindegy, hogy személyes vagy kollektív a karmikus gixer, a tudatalattid része, és így a részed. Mindenkinek ezzel teszel egy nagy szívességet, és ennél nagyobb bizonyítékát adni a szeretetnek nem lehet. Egy ilyen traumaoldást katarzis követ, nem kell hozzá semmit felpumpálni. Önmagában csodálatos és valóságos.

Ne színezd ki a fájdalmat, a fájdalom szolga, aki beléd rúg, hogy felébredj, aki megtisztít és meggyógyít az a megbocsátás, a megbocsátás pedig mindig szívből, a sokat citált szeretetből fakad. A szeretethez az út nem a fájdalmon, hanem a megbocsátáson keresztül vezet.

Volt már, aki magyarázta, hogy a fájdalom katarzist okoz. Epidurállal szült, mert félt a fájdalomtól. A fájdalom az fájdalom. Amikor a térdműtétemnél nem figyeltem arra, hogy időben kérjem az újabb fájdalomcsillapítót, akkor megértettem, hogy miért ájulnak el az emberek a fájdalomtól. A fájdalom semmit nem gyógyít, határokat jelez. Ha sok, fikarcnyit sem segít.

Aditi, foglalkozz a lényeggel. Ne a pokolkat járd, hanem, ha már ott vagy világítsd meg és tisztítsd meg. Nem az a kunszt, ha a pokolban jársz, hanem ha kisétálsz onnan. Ha ott sétálgatsz, átéled a sok-sok szenvedést, akkor sehová sem jutsz és mindenkinek ártasz.

Megbocsátás. Miközben a sok szenvedést látod, neked nem szenvedni, hanem megbocsátani kell tudni. Magadnak. És egyszerre kint leszel a romantikus, napsütötte, légyzümmögős, tücsökciripelős mezőn, langy szélben és virágillatban. Megváltottad magad és mindazokat, akik hozzád kapcsolódtak.

Namaszte
:)

u.i: A személyes találkozóval nem tudom mi lesz. Sok a restanciám, most azt dolgozom le.
:)