Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Az éretté válásban is lehet segíteni
2010. január 03. vasárnap, 1:07 | Aditi

Sziasztok!

Nagyon sokat vívódtam magammal a témakörben. Annyira vágytam a szabadulást, belül, legbelül visszatarthatatlanul éreztem, hogy van valami, aminek manifesztálódnia kell az életemben, és ami egyben a gyógyulás kulcsa is lehet, de legalább a teljesebb megértésé. Fogalmam sem volt, mi az, nem értettem, mit jelent az önismeret, csak azt hittem, hogy értem. Halványan sejtettem, hogy a szellemi tanítóknak Jézusnak és a többieknek ugyanúgy köze van az egészhez, mint a pszichológusomnak, vagy a tönkrement házasságomnak, amit minden általam fellelhető eszközzel igyekeztem szebbé, jobbá tenni, és közben küzdöttem (anyámmal együtt) a született betegségemmel... stb.

Az volt a megélésem, hogy én és a környezetem, akik szeretnek, minden emberit és azon túlit megteszek, egy nálam jóval hatalmasabb erővel harcolva, és nem az, hogy tudatlan vagyok. Ezt nevezem (karmikus) vakságnak.

Azt hiszem, hogy valaki mikor érkezik el ahhoz a bizonyos ponthoz, amitől kezdve értelmessé és hasznosíthatóvá válik az önismereti tanulás, az az egyéni sorsától is függ. Egy daunkóros gyerek pl. valószínűleg sohasem érkezik el ide. De ettől még van helye a Földön. Pl. tanít másokat a feltétel nélküli szeretetre, a kegyelemre...stb.

Én szinte esélytelenül indultam az egésznek neki, annyira vak voltam. A pszichológus barátnőm azt mondta, hogy ha megmondta volna hogy terápia, amit csinál, akkor valószínűleg hátat fordítok és vissza sem jövök, annyira hárítottam. Mindezt tudat alatt.

Mert közben annyira engedelmeskedtem a belső hangnak, hogy szinte rákényszerítettem magam hogy legyőzzem az ellenállásom, és egyáltalán felkeressem. És ez még sokáig így volt az egyéb tanulásaimmal.

Az egóm volt az oka, az illúzióim, amiket azonban gyerekkoromtól (és már az előttről) szedtem össze és tudattalanul működtettek, amik elválasztottak az önismeret hasznosíthatóságától. Az ego annyira képes védekezni, hogy az élettől, a gyógyulástól is elválaszt, akár még a halálba is kerget (öngyilkosok), csak hogy ne kelljen szembesülni azzal, hogy nem úgy működik a világ és "én" ahogy azt megtanulta, és vakon működtetni szeretné.

Ezért úgy gondolom, mindenkinek részesülnie kell az önismeretből, de mindenkinek más recept alapján működik ez. Van aki ráébred, van, akit rá kell ébreszteni.

És van, akit hat lóval kell a folyópartra húzni, és beledugni a fejét, hogy igyon már....

Különben szomjan hal a bolond lélek.

A saját tapasztalatom miatt, azt mondom, ez utóbbi tényleg kemény és olykor megkérdőjelezhető módszer. Könnyen kiönthetjük a gyerekkel a fürdővizet...

Mégis, megmenthetünk vele egy lelket, és egy életet.

Szerintem eldönteni ezt, hogy hagyjunk e sorsára valakit az illúzióival való azonosultsága miatt, nem lehet ésszel. Csak szívvel. Akinek a dolga megmenteni azt az embert, az érzi, hogy tudja. És csak ő tudja. Lehet, hogy másnak esélye sincs, vagy csak ártana. Mindenkihez mások a kulcsok.

A szeretet mindenkire egyformán "süt". De más-ás formában érkezik. Más kulcsokkal.

DE MINDENKIHEZ VAN EGY KULCS. És azt meglelni tudni, őérte, az ő életéért, az a valódi szeretet és a valódi tudás.

Boldog Új Évet Mindnyájatoknak!

Szeretettel:
Edit