Senkit nem tudunk helyesen megítélni. Csak cselekedetet tudunk megítélni. Csak azt tudjuk megítélni, hogy mi jó és mi rossz. De azt már nem tudjuk megítélni, hogy aki valami jót vagy rosszat elkövetett, az mennyire felelős tettéért. Még magunkról sem tudhatjuk, hogy mit hoztunk magunkkal, és azt sem tudjuk számon tartani, hogy mások milyen hatással voltak ránk. Azt meg végképp nem tudjuk, hogy onnan a szellemvilágból milyen és mennyi tanítást és erőt kaptunk, amelyek erősítették, vagy csökkentették, de soha meg nem szüntették akaratunkat, és nem érintették szándékvilágunkat.
Megbírálni mindent meg kell! Elítélni is el kell azt, ami elítélendő. De büntetésből testi fájdalmat nem okozhatnak másoknak azok, akik Őt akarják megélni mások előtt!
Különbséget kell tenni az ember és cselekedetei között. A rossz cselekedet mindig elítélendő. Az embert mindig mentegetni kell, mivel nem ismerjük cselekedetei rugóit.
Általában mindig úgy van, hogyha valakiről valami rosszat mondanak, az vagy megfelel a valóságnak, vagy nem. Ha megfelel, akkor érdemes elgondolkodni rajta, és meg kell próbálni megváltozni. Ha pedig nem felel meg a valóságnak, akkor az él hazugságban, aki valótlant állít a másikról. Aki pedig hazugságban él, az feltétlenül boldogtalan, mert a hazugság atyjának adott magában helyet. A hazugság atyja pedig senkit nem boldogíthat, mert ő maga a Sátán!
A világtörténelemben egyedül Ő volt az, aki elítélően nyilatkozhatott egyes emberről, mivel fel tudta ismerni, hogy ki él Szentlélek elleni bűnben, vagyis megátalkodottságban. Mi ezt sohasem ismerhetjük fel egyértelmű bizonyossággal. Más hibáiról tehát csak akkor beszélhetünk nyugodt lélekkel, ha segítő szándékkal tesszük ezt.
Feltétlenül felül kell bírálnunk mások igazságát saját mérlegünk alapján. Nem szabad szankcionált ítéletet mondanunk éppen azért, mert csak az egésznek kicsiny részét látjuk.
Ha nem tudunk erkölcsi ítéletet mondani másról, akkor magunkról sem tudunk. Ha ezt képviseljük, akkor nem is lehet valóság számunkra sem a jó, sem a rossz. Ez pedig borzasztóan ingoványos talajra juttatja azt, aki ezt képviseli! Tehát ítéletet kell tudnunk mondani, de nem szabad elítélnünk, büntetnünk senkit!
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!
Senkit nem tudunk helyesen megítélni. Csak cselekedetet tudunk megítélni. Csak azt tudjuk megítélni, hogy mi jó és mi rossz. De azt már nem tudjuk megítélni, hogy aki valami jót vagy rosszat elkövetett, az mennyire felelős tettéért. Még magunkról sem tudhatjuk, hogy mit hoztunk magunkkal, és azt sem tudjuk számon tartani, hogy mások milyen hatással voltak ránk. Azt meg végképp nem tudjuk, hogy onnan a szellemvilágból milyen és mennyi tanítást és erőt kaptunk, amelyek erősítették, vagy csökkentették, de soha meg nem szüntették akaratunkat, és nem érintették szándékvilágunkat.
Megbírálni mindent meg kell! Elítélni is el kell azt, ami elítélendő. De büntetésből testi fájdalmat nem okozhatnak másoknak azok, akik Őt akarják megélni mások előtt!
Különbséget kell tenni az ember és cselekedetei között. A rossz cselekedet mindig elítélendő. Az embert mindig mentegetni kell, mivel nem ismerjük cselekedetei rugóit.
Általában mindig úgy van, hogyha valakiről valami rosszat mondanak, az vagy megfelel a valóságnak, vagy nem. Ha megfelel, akkor érdemes elgondolkodni rajta, és meg kell próbálni megváltozni. Ha pedig nem felel meg a valóságnak, akkor az él hazugságban, aki valótlant állít a másikról. Aki pedig hazugságban él, az feltétlenül boldogtalan, mert a hazugság atyjának adott magában helyet. A hazugság atyja pedig senkit nem boldogíthat, mert ő maga a Sátán!
A világtörténelemben egyedül Ő volt az, aki elítélően nyilatkozhatott egyes emberről, mivel fel tudta ismerni, hogy ki él Szentlélek elleni bűnben, vagyis megátalkodottságban. Mi ezt sohasem ismerhetjük fel egyértelmű bizonyossággal. Más hibáiról tehát csak akkor beszélhetünk nyugodt lélekkel, ha segítő szándékkal tesszük ezt.
Feltétlenül felül kell bírálnunk mások igazságát saját mérlegünk alapján. Nem szabad szankcionált ítéletet mondanunk éppen azért, mert csak az egésznek kicsiny részét látjuk.
Ha nem tudunk erkölcsi ítéletet mondani másról, akkor magunkról sem tudunk. Ha ezt képviseljük, akkor nem is lehet valóság számunkra sem a jó, sem a rossz. Ez pedig borzasztóan ingoványos talajra juttatja azt, aki ezt képviseli! Tehát ítéletet kell tudnunk mondani, de nem szabad elítélnünk, büntetnünk senkit!
Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess!