2009. december 05. szombat, 11:37 | Plastikman (útkereső)
Előzmény
Tudtál segíteni.
Annak idején (18-20 éves voltam), amikor átestem egy ilyen hullámon.
A kiváltó okot a mai napig nem tudnám megmondani.
Minden nap úgy feküdtem le, hogy jött a belső hisztéria. Szívdobogás, halálfélelem...
Mikor magamhoz tértem, nem tudtam azonosítani magam azzal, aki lefeküdt. A helyet sem, ahol felpattantam.
Végül már ébredés után is előjött, majd spontán, bárhol, bármikor.
Egyszer, amikor már belefáradtam, bementem édesanyámhoz a konyhába és elbúcsúztam tőle.
Elmondtam, hogy mennyire szeretem.
Utána lefeküdtem és azt mondtam: na gyere, akkor ölj meg!
Nem jött. Egy pillanatra sem.
Azt hiszem ezek után kezdtem el "látni". És váltam ilyen (önkeresővé).
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!
Tudtál segíteni.
Annak idején (18-20 éves voltam), amikor átestem egy ilyen hullámon.
A kiváltó okot a mai napig nem tudnám megmondani.
Minden nap úgy feküdtem le, hogy jött a belső hisztéria. Szívdobogás, halálfélelem...
Mikor magamhoz tértem, nem tudtam azonosítani magam azzal, aki lefeküdt. A helyet sem, ahol felpattantam.
Végül már ébredés után is előjött, majd spontán, bárhol, bármikor.
Egyszer, amikor már belefáradtam, bementem édesanyámhoz a konyhába és elbúcsúztam tőle.
Elmondtam, hogy mennyire szeretem.
Utána lefeküdtem és azt mondtam: na gyere, akkor ölj meg!
Nem jött. Egy pillanatra sem.
Azt hiszem ezek után kezdtem el "látni". És váltam ilyen (önkeresővé).
Soha többé nem jött vissza az az érzés.
Szóval igazad van: szembe kell vele nézni.
Plastikman