Szerinted létezik Isten?

Az első ami eszembejutott a félelem. Hogy félek a reakciótól. Leggyakrabban ez a nem-megbántás az ok nálam is, ami leginkább a családi körre jellemző, akiket ismerek annyira, hogy tudom mit váltana ki az igazság, és tudom, hogy rossz lenne. Azzal nyugtatom magam, hogy megkímélem őket, de közben az egész kezd egy színházzá változni, én érzem rosszul magam amiatt, hogy nem "lehetek" őszinte velük, mert nem értenék meg, csalódnának (erre konkrét kijelentés is elhangzott legutóbb! Ami mégjobban megerősítette azt az érzésemet, hogy nem tárhatom fel magamat előttük, mert tragédiaként élnék meg.) Nagyon rosszul érzem magam otthon emiatt (csak hétvégenként járok haza) és nemigen látom a megoldást, a kiutat... sok energiát elvesz belőlem ez a "szerepjáték":(

Magamnak, a pesti környezetemnek igyekszem minél kevesebbet elhallgatni, csúsztatni, kimagyarázni. Dolgozom rajta:)