Mindez arról jutott eszembe, hogy találtam egy cikket, amiben elmagyarázzák, hogy hogyan is alakult ki ez az ünnep: Halottak napja

Ja, így már más! Szóval azért gyújtanak gyertyát, nehogy feltámadjanak és visszajöjjenek a halottak!
Vajon ezt tudják a megemlékező hívők? És a papok?

Sziasztok!

Épp Angliában vagyok, és volt szerencsém 'élőben' részese lenni ennek.
Nos, első körben hidegrázásom volt a sok boszorkánynak, csontváznak és halálnak öltözött gyerkőctől, míg angyalt körülbelül kettőt láttam.
Második körben végiggondoltam, hogy miért is van hidegrázásom ezektől? Ja, hogy az elnyomott tudattartalmaim, azok az előző életek, amikor nyakig voltam a fekete mágiában?! :)
Önismereti szempontból rendkívül üdvös dolog volt kimenni az utcára. :))

Másrészről meg szerintem ez valahol egy kedves dolog, hogy veszel édességet, és odaadod Mások gyerekének, míg a Tied lehet, hogy épp az ő szüleitől kap... Olyan 'közösség-szagú' . Na, ezt megnézném Mo-n... :)
Plusz, még mindig 'vidámabb' , mint otthon 'kényszerből' kimenni a temetőbe. Sanyival abszolút egyetértek, nem biztos, hogy jó az elhunytakat 'visszarángatni'. Meg tényleg, miért pont a temetőben?!

Ja, és a töklámpás-faragás pedig nagy mulatság. :))

szeretettel: Bochecha

Sziasztok!

Apukám már több mint tíz éve halt meg. Nehéz volt, és időbe telt, mire el tudtam engedni, de természetesen
az emléke velem maradt, nagyon szerettem (szeretem) őt.
Én nem csak egyszer emlékszem rá egy évben, hanem minden nap. Szeretettel gondolok rá minden nap, van hogy csak egy pillanatig, van hogy tovább is.
Pont pár napja gondoltam rá, hogy ki kellene menni a temetőbe, ekkor egy hang szólalt meg bennem:
Miért? A sír mellett más rá gondolni mint bárhol máshol?

Esthajnalka

Ez a halottak napja egy rituálé, ami az életben maradottaknak "kell". Igy faragnak le a lelkiismeretükből, hogy amit az életben megtehettek volna azt nem tették, hogy néha úgy szóltak, hogy később megbánták. Abból a szempontból tán jó, hogy esetleg segít az embereknek belelátni abba, hogy mindig ügyeljenek arra, hogy mi jön ki a szájukon. Akkor kevesebbet kell temetőbe járniuk.
Úgy, hogy ez számomra olyan, mint a gyónás, nem lehet egy hiszekeggyel, vagy egy mécsessel leróni semmit.
A halottaknak meg semmi köze ahhoz a halomhoz, ami alatt a csontjaik porladnak. Sose szerettem temetőbe járni, de nem azért mert félelmetes, hanem azért mert ott semmi nincs, csak a jó pénzért megvett sírhely.
Azt nem tudom, hogy valóban helyes e a szüleinket, vagy szeretteinket nem emlegetni. Nekem sokat segít a szüleimmel kapcsolatos sérülések feldolgozásában és bizony sokszor visszajárok lélekben a korán meghalt mamámhoz. Életben nem tudtunk igazán együtt lenni, most hogy jobban megértettem őt bizony felidézem őt. Nem hiszem hogy ettől neki a másik oldalon rossz lenne, hiszen csak a helyére kerül az amit az életben nem láttam. Ehhez azonban nem kell kimennem mécsest gyújtani a temetőbe, nem is voltam évek óta. Ma már sokkal közelebb érzem őt magamhoz, mint valaha életében.
Azt hiszem, hogy igazán akkor tudjuk a halottainkat elengedni, ha ezen a folyamaton túl vagyunk, addig nemigen.

Üdv!
Hédi

számomra az volt nagyon sokáig, volt idő mikor azt hittem átélem, volt amikor mereven elutasítottam, hagyjuk nyugodni, ami volt címszóval. Nálam a lányom oldotta fel ezt a mesterséges kettősséget, amikor először akartam megmutatni neki a hagyományt, akkor elvittem "gyertyázni". Próbáltam úgy előadni neki, hogy ne féljen, hogy fényt viszünk azoknak, akiknek nincs. Hogy melegség legyen ott is, ahová nem jut... tudom elvontnak tűnik...kiértünk a temetőbe és a következő történt:
Miközben a gyereket a rokonok sírjai felé tereltem, egy 6 hónaposan meghalt kislány sírjánál megállt (kint volt a fénykép) és odament, kérdeztem akar-e gyertyát gyújtani? Azt mondta igen. Megtettük. Lányom ezután átölelte a sírt és útban a rokonok felé, minden síron, ahol nem égett fény, gyújtottunk egy-egy gyertyát. Aranyos volt. Azóta minden évben ezt játszuk! Ahol nincs oda viszünk. Most 6 éves, de többet tanított nekem, mint bárki!
Megtanította, hogy az a hagyomány, amit eddig műveltem, az csak merő önzés volt: hol magamat sajnáltam, hol csak a saját ismerőseimet tiszteltem ...
... amire ő tanított az az igazi ünnep!