Milyen számotokra a nagy Ő, vagyis az IGAZI? | Önmegvalósítás.hu

Milyen számotokra a nagy Ő, vagyis az IGAZI?

2008. augusztus 01. péntek, 12:41 | SZABÓ GABRIELLA

Mennyire fontos a külső, vagy inkább a belsőt helyezed előtérbe?

Megtörtént-e már veled, hogy a külseje miatt nem vállaltál fel valakit?

Vagy az ellenkezője, vonzódtál valakihez és minél jobban megismerted annál világosabb lett,
hogy nincs egy közös gondolatotok.

fehercsongor képe
Szép nő sok van , de köztük a lelkileg gazdag ? érzékeny ? :
2008. szeptember 11. csütörtök, 23:39 | fehercsongor

Szép nő sok van , de köztük a lelkileg gazdag ? érzékeny ? : kevés .
Lelkiekben gazdag nő sok van , de nekem tetsző ? engem vonzó ? : kevés .
Éppen ezért annál nagyobb az exsztázis (nyugalmi helyzetből való kilendülés ) , ha egy ilyennek az illúziója megérint ? ha egy ilyen illúziót generálok magamban , amihez azért tényleg kell a látvány . A vonzerő az belülről sugárzik és személyesen rám hat , átüt még az esetleg objektíve ? csúnyának látott arcon is . A lélek fénye , az egymásnak való megfelelőség . Csoda , mert ritkaság .
Volt , akit szerettem ,de a testéhez pár évig elhúzódó kemény akarással sem tudtam vággyal csak fiziológiailag ( mikor lesz már vége ? ) közeledni .
Volt olyan is , akit szerelemmel szerettem , és ma barátként érzékelem , barátként tudnám csak szeretni a testét , de úgy meg minek . Pedig bájos és szép ma is . Igen , a közös érdeklődés , cselekvések szűkössége zavar .
Röviden : Számomra a nagy Ő mindig az a személy , akire lelki-szellemi-testi összehangolódás szándékának és lehetségességének délibábját rávetítem , mert passzíve vagy aktíve kulcsingert szolgáltatott ehhez . felacso

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Úgy döntöttem, hogy jöjjön a tökéletes párkapcsolat, a Nagy Ő!
2008. szeptember 12. péntek, 10:35 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Talán nem a szép és lelkileg gazdag nőből van kevés, hanem ezen tulajdonságok együttes megjelenéséből, függetlenül attól, hogy a Nők, Férfiak vagy más csoportok között keressük ezt!

De hiába oly ritka az együttállás, a tapasztalatom és tanításom mégis az, hogy csak olyan dolgokat találhatunk meg a világunkban, amit Önmagunkban is megtaláltunk már!

  1. Fiatal koromban vágytam egy szép nőre, - megtaláltam, de érzelmileg nulla volt.
  2. Ebből tanultam és kerestem a lelki-partnert. Sokat találtam: barátaim, lelkitársam és pótanyáim lettek, de nem voltam beléjük szerelmes!
  3. Ezért a szerelmet keresve ráleltem a nagy kapcsolatra, ami meggyötört, mert csak nekem kellett, én nem kellettem Neki!
  4. Így találtam olyanokat, akiknek én is kellek viszont Velük a szex nem volt tökéletes.
  5. Ezért szeretőt kerestem, a legjobbat: tantrikus szeretőt! - de Belé nem voltam szerelmes, "csak" szerettem.
  6. Végül megelégeltem, hogy mindig hiányzik valami a kapcsolatból és úgy döntöttem, hogy most már jöjjön a tökéletes párkapcsolat, a Nagy Ő!
    Egy kicsit meditáltam, tudatosítottam és egy hónap alatt be is vonzottam!
  7. Érzelmileg mély, spirituális, tudatos, gyönyörű, rendszerető, nyitott, szerelmes belém és én is szerelmes vagyok Belé, a szex fantasztikus, barátom, anyám, tanítóm, lelki társam; barátja, apja, tanítója, lelki társa vagyok, felvállaljuk egymást, védjük egymást, együtt vagyunk és boldogságban élünk, amíg meg nem halunk! ... itt a vége fuss el véle!

 

Tényleg megtaláltad? (Remélem, igen :) )
2008. szeptember 22. hétfő, 19:10 | Abathori (útkereső)   Előzmény

Mindebből én a megelégelésnél tartok, hogy mostmár aztán nem állok szóba senkivel. Tudatosítok, meditálok, és teljesen hiszek a gondviselésben, abban, hogy mindannyian összefüggésben vagyunk egymással, megengedem, hogy az Univerzum összehozzon bennünket a párommal. Nem tudom, nekem elég lesz-e egy hónap, de lesz, ami lesz. Nem alkuszom. Igazából ezt azért is írom le, mert meglesz a dátum. :)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Igen, megtaláltam és Ő is megtalált engem. Kölcsönös szerelem,
2008. szeptember 25. csütörtök, 12:55 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Igen, megtaláltam és Ő is megtalált engem. Kölcsönös szerelem, gyönyör hegyek - minden meg van!
Ezért megérte annyit meditálnom, annyi kapcsolatot végig élnem és tudatosítanom.

Szurkolunk Neked, hogy Te is megtaláld, bevonzd a párod, társad, Önmagad másik felét!

Hogyan kell bevonzani ....?
2008. szeptember 28. vasárnap, 13:45 | pearl   Előzmény

Nagyon jó azt olvasni ,mikor valaki megtalálja a számára megfelelő társat...de ezt hogyan is kell csinálni?

Én úgy csináltam, hogy nagyjából "definiáltam" magamban a főbb
2008. szeptember 29. hétfő, 11:00 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Én úgy csináltam, hogy nagyjából "definiáltam" magamban a főbb paramétereit. Nekem az volt a legfontosabb, hogy egy halom kudarcba fulladt érzelmi kötődés után a Nagy Ő mellett érzelmi biztonságban tudjak élni és úgy fogadja el a gyerekeimet, mintha a sajátjai lennének. Ezt a két fő szempontot világosan meghatároztam magamban és azt mondtam, hogy jöhet. Aztán az egészet "szélnek eresztettem" és behelyezkedtem a megfigyelő állapotába. Mindenkiben, akivel összefutottam azt követően, ösztönösen ezeket a minőségeket teszteltem. Közben hagytam, hogy megtörténjenek az események. De az agyazást abbahagytam. Meg is jött, rövid időn belül s már 10 éve élünk úgy, mintha csak tegnap kezdtük volna.

"szelnek eresztes"
2008. október 16. csütörtök, 12:15 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Mit jelent az, hogy az egeszet szelnek eresztetted? Miert es hogyan csinaltad?

Ezt én is szeretném tudni!
2008. szeptember 28. vasárnap, 17:11 | Imolás (útkereső)   Előzmény

Ritka, hogy így egymásra talál két ember! Szinte már hihetetlen számomra, mert én már 2 éve nem találom a párom, pedig igazán keresem!
Szívesen próbálkoznék már másképp, mint a szórakozóhelyek és netes társkeresők!
Ha tudtok valami jó technikát, bármit szívesen fogadok!
Köszönöm!

Nagy Ő
2008. október 16. csütörtök, 20:24 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Sziasztok!

Én is át éltem mindezeket amit itt leírtál,remélem meditációval és Isten segítségével megtalálom én is a Nagy Őt,érzelmileg, spirituálisan és lelkiekben is.Ha neked sikerült nekem is is menni fog!!!Üdv Marika

SZABÓ GABRIELLA képe
Ha szereted,de nem kívánod az a barátság
2008. szeptember 21. vasárnap, 15:30 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

Voltam így én is, majd rájöttem, azért mert ellenkező nemű és szeretem Őt, nem kell vágynom rá. Ez az igazi barátság.

SZABÓ GABRIELLA képe
Jah
2008. szeptember 21. vasárnap, 11:05 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény
Illúzió, illúzió, valóságban vágysz rá?   Vagy elég az álom?
Mert ha Neked elég az álom akkor teremtsd meg abban, ez nagyon egyszerű. Csak tudnod kell milyet álmodj, de gondold meg jól, mert azután megkapod :).
SZABÓ GABRIELLA képe
Sokáig nem tudtam kit is akarok
2009. június 06. szombat, 17:38 | SZABÓ GABRIELLA

Sokáig nem tudtam kit is akarok, milyen az a férfi akit el vagy befogadok.
Már tudom, teljesen kitisztult a kép.
A napokban találkoztam valakivel, aki olyan hatást gyakorolt rám, igazi férfiasságával, tiszta emberségével,
hogy rájöttem lejjebb nem adom, én csak ilyen igaz embert tudnék, tudok, istenigazából szeretni.
Felmerült egy kérdés bennem, méltó vagyok-e, a szerelmére?
De nagyon szeretném kiérdemelni.